Súlyos dolog derült ki a magyar földekről: erről minden gazdának tudnia kell
Új csatornák és víztározók építéséről beszélgetett Áder János és Nagy István a Kék bolygó című podcastben.
Új csatornák és víztározók építéséről beszélgetett Áder János és Nagy István a Kék bolygó című podcastben.
Rengeteg portrét készített az Agrárszektor 2023-ban is, számos meghatározó gazdálkodóval, termelővel és vállalkozóval beszélgettünk.
A mágnesezett öntözővíz elősegíti a növények növekedését és fejlődését, fokozza a hozamot, és javítja a termés minőségét is.
Egyre nagyobb érték a talaj nedvessége, amit meg kell őrizni, ameddig csak lehet.
4 milliárd forintból valósult meg a Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése.
Parlament előtt az agrár salátatörvény, ami 24 törvény módosítását foglalja magában.
Te belegondoltál már abba, mi történhet a növényekkel, ha 10 napig nem öntözöd őket?
A magyarok, a többi európai és amerikai fogyasztóval egyetemben, imádják az őszi szezonban a sütőtököt.
Már most érdemes megtenni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését.
Ha tésztát főzünk, akkor semmiképpen se öntsük ki a főzővizet, hiszen igazi kincset érhet a növényeinknek.
Folyamatosan csökken a burgonya termőterülete és termésmennyisége Magyarországon.
Egyre többen hobbiból kezdenek bele az algatermesztésbe egy akváriumban, vagy egy kerti tóban.
Néhány egyszerű tanácsot megfogadva hónapokon át tündökölhet a mikulásvirág az otthonunkban.
A magyar élelmiszerekbe és a magyar boltokba kerülő fűszerpaprika is már többnyire külföldről származik.
Zöldséghiányunkat a késő ősztől-kora tavaszig tartó időszakban a könnyen megtermelhető csíra-, és mikrozöldségekkel enyhíthetjük.
Nem vitás, hogy a sütőtök az utóbbi években az őszi és téli hónapok egyik slágerzöldsége lett.
A nyertes idén naponta tizenkétszer öntözte és a szokásosnál többször trágyázta a növényeit a jó eredményért.
A tisztított szennyvíz kulcselem lehet a jövőben az agrár- és vízgazdálkodásban.
Spanyolország az EU messze legnagyobb legnagyobb citrustermelője és globális rangsorban is a hatodik.
Az őszi ültetések előtt érdemes átgondolni, hogy milyen fajokat és fajtákat szeretnénk a kertünkbe és ezt összefüggésében is érdemes látni.

Ha már mindenképpen fizetni kell, egészségügyre, romákra és az elesettekre költenék a pénzt.
A szárazföldi növények többsége képes valamilyen mikorrhiza-kapcsolatra, de nem mindegyik.
A tavalyi év azonos időszakához képest jelentősen csökkent a baromfihús ára az idei év első harminchét hetében Magyarországon.
Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya vármegyében, bővülnek a fertőzött és magas kockázatú területek.
Az előzetes becslések szerint az aszály miatt 600-800 milliárd forintos veszteség várható idén a mezőgazdaságban.