Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.10.21. szerda
Fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, de főként északon időnként vastagabb is lehet a felhőzet
Fátyolfelhős, napos időre számíthatunk, de főként északon időnként vastagabb is lehet a felhőzet
A rétegfelhőzet az ország északkeleti harmadában is zsugorodik, szakadozik, de néhol akár tartósan meg is maradhat
A délelőtti órákra gyorsan megszűnik a párásság, felszakad a rétegfelhőzhet, majd változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel
Az ország nagy részén szakadozik, csökken a felhőzet, és változó felhőzetre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, legfeljebb néhol fordulhat elő kisebb zápor
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, délutántól a délnyugati, nyugati megyékben nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet
Az ország legnagyobb részén többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dél-Alföldön, Baranyában, illetve a Tiszántúlon felszakadozik, csökken a felhőzet
2021-től kedvező irányba változhatnak a termelők számára érvényes adószabályok.
Dél felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de kezdetben keleten, északkeleten lehet még néhány órás napsütés
Ennél fontosabb esemény nem lesz idén.
Reggel, délelőtt dél felől folytatódik a felhőzet csökkenése
Túlnyomóan borult lesz az ég, és többfelé várható ismétlődő eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség eshet
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
Keleten, délkeleten még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, másutt többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
A fátyolfelhők mellett alapvetően sok - szűrt - napsütésre számíthatunk, de napközben átmenetileg vastagabb felhők is megjelenhetnek az égen
A fátyol- illetve kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz
Az ország egyre nagyobb részén gomolyfelhős, napos idő lesz, de a déli órákig a keleti megyékben még sok lesz a felhő, és megszűnő jelleggel kisebb eső előfordulhat
Reggel a Tiszántúlon még átmenetileg előbukkanhat a nap, később ott is borult idő várható
Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap
A gyakran változó felhőzet mellett késő délelőttől szórványosan alakulnak ki záporok, zivatarok, a keleti határszélen délután heves zivatarok is lehetnek
A Dunántúlon gyengén felhős, napos idő lesz, de reggel a középső és keleti országrészben még több lesz a felhő, és ott több helyen zápor, néhol zivatar is lehet, majd ott is gyorsan csökken a felhőzet, kisüt a nap, megszűnik a csapadék

Az ipari állattartás jövője, a ketreces rendszerek, a hízott máj előállítása és az állatok tartási körülményei egyre nagyobb társadalmi és szakmai vitákat váltanak ki.
Nem ott kezdődik, hogy egy gazdaság bizonyos inputanyagokat lecserél másokra.
Tudatos kertészeti praktikákkal, és a megfelelő gondoskodással jelentősen meghosszabbíthatjuk mind a dísz, mind a haszonnövényeink életét.
Az európai gazdatársadalom és a fogyasztók számára is egyre komolyabb problémát jelent a tévhitek és hamis információk terjedése.
A Magyar Közlönyben jelent meg a vonatkozó rendelet részletes szabályairól szóló módosítás.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat első része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat második része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.
Jelen cikkünk egy három részből álló cikksorozat harmadik része, amely az IMIDRA kutatóintézetben szerzett tapasztalatokat mutatja be.