Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2025.11.07. péntek
A pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsonyszintű felhőzet érkezik, amely északnyugat felé terjeszkedik, így a Dunántúlon már lehetnek tartósabban felhős vidékek is
A pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsonyszintű felhőzet érkezik, amely északnyugat felé terjeszkedik, így a Dunántúlon már lehetnek tartósabban felhős vidékek is
A látási viszonyok javulását követően sokfelé szinte zavartalanul napos idő várható, csak helyenként képződhet kevés gomolyfelhő, de csapadék nem lesz
December 2-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát Siófokon.
A látási viszonyok javulását követően túlnyomóan derült, napos időben lesz részünk
A köd és rétegfelhőzet feloszlása után jellemzően napos idő várható többnyire kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül
Délelőtt keleten is fokozatosan megvastagszik a felhőzet, amely délután nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken
A legtöbb helyen változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést, ugyanakkor helyenként csak lassan zsugorodik az éjszaka képződött rétegfelhőzet
A köd és a rétegfelhőzet feloszlását követően alapvetően napos, fátyolfelhős időre számíthatunk - elsősorban északkeleten, valamint az Alpokalján, a Fertő környékén lehetnek kissé vastagabb felhők is
A Dunántúlon nagy területen képződött alacsonyszintű felhőzet, amely napközben észak, északkelet, kelet felé tevődik, de az ország középső részein már szakadozottabb lehet a felhőtakaró
Délelőtt még általában fátyolfelhős időben lesz részünk, a legtöbb helyen több órára kisüthet a nap, majd a déli órákra megnövekszik a felhőzet, beborul az ég
Északkeleten is csökken a felhőzet, és általában napos, száraz idő várható
A gyakran változó felhőzet mellett délutánig többórás napsütésre számíthatunk
A pára- és ködfoltok napközben feloszlanak
A pára és köd feloszlása után az ország északkeleti felén még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, eközben nyugat felől fokozatosan egyre nagyobb területen beborul az ég
A látási viszonyok gyorsan javulnak
Délelőtt nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet, északkeletről is levonul az eső, amely - gyenge intenzitás mellett - nyugaton továbbra is előfordulhat
Az ország nagy részén a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több órára kisüt a nap - elsősorban az Északi-középhegység északi oldalán maradhatnak tartósan felhős tájak
Napközben szakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
Reggel, délelőtt északkeleten is megnövekszik a felhőzet
Az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható, az ország északkeleti, keleti harmadán a pára- és ködfoltok feloszlását követően derült maradhat az idő

A KITE cégcsoportnak voltak olyan tagjai, amelyek javítani tudtak az adózott eredményükön.
Feldman Zsolt: A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének visszaszerzése kulcskérdés a magyar mezőgazdaság számára.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A vaddisznóállomány gyérítése az M1 és M3 autópályák nyomvonalától számított 10 km-es sávra is kiterjed.
A miniszter hangsúlyozta: nem a katonák, hanem a honvédségi állományban lévő vadászok bevonása kerülhet szóba - tervben van új országrészek mentesítése is.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.