Lebuktak a magyar sertéstolvajok: nem is gondolnád, mennyi állatot loptak el
A vádlottak közül ketten heti rendszerességgel összesen 65 sertést, valamint 2,5 tonna takarmányt tulajdonítottak el a telephelyről.
A vádlottak közül ketten heti rendszerességgel összesen 65 sertést, valamint 2,5 tonna takarmányt tulajdonítottak el a telephelyről.
Közelebb léptek a britek az állatok szükségtelen utaztatásának megszüntetéséhez, célba érhet a javaslat.
Kínában és Indiában a legrosszabb a helyzet, Magyarországon szerencsére lényegesen kisebb botrányok jellemzőek.
Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vádat emeltek a juhászait embertelen körülmények között tartó gazdálkodó ellen Kecskeméten.
A legtöbb orvhalász a Balatonnál tevékenykedik, de a belső-somogyi tavakon, csatornákon is buktak már le.
Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés.
Felmentették első fokon Bige László műtrágyakirályt április 25-én a Nyíregyházi Törvényszéken.
Egyebek mellett illegális vadászathoz használt fegyvereket és trófeákat foglaltak le a rendőrök.
Kifejezett és írásos engedély nélkül tilos begyűjteni a szarvasok elhullajtott agancsait.
Alapvető élelmiszerek értékesítésén nyerészkedő bűnszervezetre csapott le az adóhatóság.
A birkákat egy csengődi tanyán árulták.
Sokkoló látvány fogadta a Nébih embereit.
Gyümölcstermelőket átverő csalók ellen emeltek vádat Somogyban.
Másfél milliárd forintot csalt el egy társaság brazil szójával.
Helyzetjelentés az illegális fakitermelésekről és kereskedelemről.
Lebukott az illegális húsokat előállító és azokat értékesítő férfi.
Lecsapott a hatóság, feljelentést tesznek bűncselekmény gyanúja miatt.
Nagy hullámokat kavar a "sikerdíjas" ügy.
Ez nem sikerült.
Egyre nagyobb az igény a mentes termékekre, napjainkban az emberek körülbelül 10 százalékának van szüksége arra, hogy gluténmentesen étkezzen.
A haszonnövényeink vitamintartalma folyamatosan csökken, beltartalmi értékeik már meg sem közelítik az évtizedekkel ezelőtti szintet.
A hazai növénytermesztők még nem tartják olyan fontosnak a fenntarthatóság kérdését, mint az állattenyésztők.
Súlyos akták maradtak örökül a következő Bizottságra, két fontos mezőgazdasági kérdésben is.
Az MBH Bank együttműködései lefedik a hazai agrárium kibocsátásának zömét, és az általuk képviselt agrárvállalkozások közül kerülnek ki a most induló pályázatok beruházói is.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont