Várják a véleményeket az új élelmiszeripari pályázatokkal kapcsolatban
Már véleményezhetőek az új kertészeti és élelmiszeripari beruházási pályázati felhívások.
Már véleményezhetőek az új kertészeti és élelmiszeripari beruházási pályázati felhívások.
Pályázati felhívással segíti az agrártárca a dísznövényeket árusító kisvállalkozásokat.
Nagyot esett az UBM bevétele és profitja a szemes terményeknél jelentkező árzuhanás miatt.
A KAP ST vidékfejlesztési pályázatainak ütemterve szerint májusban meghirdetik a telepkorszerűsítési felhívásokat.
Készül a KAP Stratégiai Terv keretei között meghirdetésre kerülő új vízgazdálkodási projektek megvalósítását segítő támogatási konstrukció.
Az ágazat továbbra is jól finanszírozható, de a tervek megalapozottsága sokat számít idén.
Bővítette raktározási kapacitását a tormakereskedelemmel foglalkozó vállalkozás.
Románia javára ítélt a nemzetközi bíróság a meghiúsult verespataki bányaprojekt kártérítési perében
A GDP negyedik negyedévi volumenéhez pozitívan járult hozzá a mezőgazdaság 2,5 százalékponttal.
Közel egymilliárd forintból építettek új csarnokot és hajtottak végre fejlesztéseket az Abraziv Kft.-nél.
A hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet egészen 2027-ig.
2018-tól a magyar kormány több mint 12 milliárd forintot szánt a génmegőrzési feladatokra.
Új tárolót épített és gépeket szerzett be a Prince Job Holding Zrt. a mezőtúri telephelyére.
Egy friss felmérés alapján a lengyel fogyasztók 60%-a szerint a hazai élelmiszerek jobb minőségűek, mint a külföldiek.
Hatalmas fejlesztés történt a Békés vármegyei Dombegyházán az Agrosztár Kft.-nél.
A svájci hátterű élelmiszeripari vállalat új üzemegységet létesít és két új automata gyártósort épít.
Tavasszal pályázati dömping várható, melyek között több is érinti és minden bizonnyal nagyon érdekli az állattenyésztőket.
A 2024-es évre is biztosítva vannak a magyar gazdák által igényelhető támogatások.
A termelőknek hosszú távon alkalmazkodni kell a klimatikus viszonyok változásaihoz.
Most tavasszal jelennek meg az első beruházási pályázati felhívások Magyarországon.
Évszázados népi hagyományok és a vallási szertartások része az új kenyér.
2025-ben lesz tizenegyedik éve, hogy a siófoki Portfolio Agrárszektor Konferencián kiosztjuk a Portfolio Agrárdíjakat.
Az aszály és a csapadékhiány az állattartás minden szegmensét érinti, aminek hatására a legeltetési időszak drasztikusan lerövidült.
A kertekben élő csigák, közülük is kiemelten a meztelen csigák nagy károkat tudnak okozni az egész tenyészidő során.
Nézzük, milyen praktikákkal hosszabbíthatjuk meg a tenyészidőt, és hogyan védekezhetünk az őszi betegségek ellen.