Már látni, kapunk-e nagy esőt a héten: itt a friss előrejelzés
A következő napokban először az északkeleti országrészben, majd nyugaton és délen is kialakulhat egy-egy zápor, zivatar.
A következő napokban először az északkeleti országrészben, majd nyugaton és délen is kialakulhat egy-egy zápor, zivatar.
A betakarítás után, de még a kiskereskedelem előtt globálisan az élelmiszer mintegy 13,2 százaléka vész el.
Számos körtefajtának a gyümölcsét nem akkor kell leszedni, amikor már puha és fogyasztásra kész.
Folyamatos nyomás alatt van a gyökérpetrezselyem ára a lengyel nagybani piacokon.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 5 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával szeptember első hetében.
Ha azt szeretnénk, hogy a saját termésből még télen, sőt akár tavasszal is ehessünk, a megfelelő szedési idő és a tárolás is nagyon fontosak.
Az idei év legfontosabb tanulsága egyértelműen a vízgazdálkodás jelentőségének felértékelődése a cukortermelésben is.
Mind azonnali értékesítésre, mind tárolásra igen élénk a kereslet a belföldi vöröshagyma iránt az ukránoknál.
Lengyelországban csökkent az ipari alma felvásárlási ára szeptember közepén, a jelenség pedig nem ismeretlen.
A történelmi mélypontnak számító termés ellenére is rendkívül alacsony árakkal kell megküzdeniük a lengyel termelőknek.
Hosszú idő után a múlt héten ismét mediterrán ciklon érte el Magyarországot, ám jelentősebb csapadékot csak az ország területének mintegy felére hozott.
A friss adatok alapján a svájci alma- és körteágazat stabilan, jelentősebb átmenő készletek nélkül lépett át az új szezonba.
Katasztrofális az idei betakarítási szezon Békés megyében, az elmúlt tíz év legrosszabb hozamát mérték a növénytermesztők.
Első hallásra ellentmondásnak tűnhet: miközben az aszály kiszárítja a terményt, hogyan lehet éppen szárítással mérsékelni az általa okozott károkat?
Európa és Észak-Amerika hagymapiacát elsősorban az aszály határozta meg 2026 augusztusában.
Az éghajlatváltozás hatására Európa-szerte jóval korábban érnek be a szántóföldi növények, mint a századfordulón.
A korai aratás nem rekord, hanem egy újabb figyelmeztetés.
Hiába a bőséges paradicsomtermés Szerbiában, váratlan csomagolási problémák nehezítik a helyzetet.
A legfrissebb jelentések szerint kis mértékben csökken a szilvatermés volumene a németeknél.
Az idei új termésből származó ipari alma felvásárlási ára az elmúlt napokban számottevően emelkedett.

Komoly veszélyt jelenthetnek a magyarországi őshonos halállományokra az invazív halfajok.
Megváltozhat a banki finanszírozás? Már nem csak a pénzügyi eredmények számítanak.
Az elmúlt években többször is fellángolt a vita a magyarországi fúrt és ásott kutak körül.
2023 és 2025 között több mint egynegyedével nőtt a biotermékek forgalma Magyarországon.
A csapadékhiány és a szélsőségesen magas hőmérséklet idén a kiskertekben is komoly kihívást jelentett.