Riasztó hírek érkeztek a burgonyáról: nem fest jól a helyzet az EU-ban
Az uniós piac jelentős kínálati nyomás alatt áll, ami rányomja bélyegét a következő idény tervezésére is.
Az uniós piac jelentős kínálati nyomás alatt áll, ami rányomja bélyegét a következő idény tervezésére is.
A GUS által prognosztizált 7 millió tonnás termés 18,4%-kal haladja meg a 2024-ben betakarított mennyiséget.
Az alacsony árak és a gyenge kereslet komoly veszélybe sodorta a normandiai termelőket, ráadásul a további kilátások sem fényesek.
Jelenleg nemcsak az európai, de a globális burgonyapiacokon is elég nyomottak az árak.
A tömörödött talaj főleg Közép- és Kelet-Ukrajnát érinti, ezért már most magasnak mondhatók a kis- és nagykereskedelmi árak egyaránt.
Az előző évinél 24 százalékkal magasabb árszint mellett is intenzív a kereslet a krumplira.
Alig 15 év alatt több mint ötszörösére nőtt a diszkontláncokban értékesített burgonya mennyisége.
Több hetes csúszásban vannak a kései vetésű burgonyák ültetésével a magyar gazdák, ám a szakértők szerint ez önmagában még nem jelent problémát.
Az elmúlt évek zsugorodása után 2024-ben ismét nőni kezdett a burgonya vetésterülete Magyarországon.
A drágulás könnyen lehet, hogy egy hosszabb, emelkedő tendencia kezdetét jelzi a nagybani piacokon.
Javuló tendenciát mutat a burgonya hazai mennyisége, az ára pedig csökkent az elmúlt évben.
Egy stabilabb időszak után ismét drágult a burgonya keleti szomszédunknál, és az áremelkedés tartósnak bizonyulhat, mert kevés a jó minőségű tétel.
Lengyelországban egyelőre stabil a burgonya ára a nagybani piacokon, ám sok jel utal arra, hogy ez változni fog.
Pert indítottak az amerikai fagyasztott burgonya piac 97%-át uraló vállalatok ellen.
Az elmúlt években a hazai burgonyatermés rendszerint már január végére vagy február közepére elfogy, így tavaszig sem tart ki.
A tárcavezető szerint a kertészeti ágazatot támogató pályázatok és az államilag segített nemesítés lehet a megoldás.
Jó termést várnak az idén a belaruszok, még az exportigényeket is ki fogják tudni elégíteni.
Szeptember közepén még olcsó a burgonya, de hosszabb távon drágulás várható Lengyelországban, ráadásul nemcsak ott, de egész Európában kevés krumpli lesz.
Magyarországon az utóbbi években 6 és 12 ezer hektár közötti termőterületen, mintegy 180-300 ezer tonna burgonyát termeltek.
Egyre vonzóbbak az egyiptomi burgonyaexportőrök számára az európai uniós piacok.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A megunt hobbiállatokat sokan szélnek eresztik, de bele se gondolnak, mit okoznak ezzel.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.