Itt az unió nagy terve: ez vár a mezőgazdaságra Európában 2030-ig
Európa mezőgazdaságának minden eddiginél termelékenyebbé, versenyképesebbé, rugalmasabbá és fenntarthatóbbá kell válnia.
Európa mezőgazdaságának minden eddiginél termelékenyebbé, versenyképesebbé, rugalmasabbá és fenntarthatóbbá kell válnia.
A gemenci erdészek felelős erdőgazdálkodása eredményeként az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma.
A legtöbb mezőgazdasággal foglalkozó szakember számára ismert fogalom a mezőgazdasági vadkár.
Csak a nem védett területeken és a jogszabályban meghatározott mennyiségi korlátozással gyűjthető szabadon a medvehagyma.
Környezetkímélő terepjárók segítik innentől az erdészek munkáját a Pilisi Parkerdőben.
A magyar és a szlovén agrárminiszter kölcsönösen együttműködésre törekszik az érintett területeken.
A Mecsekerdő Zrt. aktívan védi és kutatja a vizes élőhelyeket, valamint további ilyen területeket is létesít.
A rendszerváltozás óta mintegy kétszázezer hektár új erdő létesült Magyarországon.
Ezentúl az erdőgazdálkodók is lekérdezhetők az EUTR keresőben, érdemes a vásárlóknak is utánajárni, kitől, mit vesznek.
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut az erdőkre 2027-ig.
Magyarországon a Soproni Egyetem a faipari és erdészeti képzések és kutatások központja
2023. elején még pótolhatja a jogosult erdészeti szakszemélyzet az elmaradt kötelező kiegészítő képzésen való részvételét.
A Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója lett az Országos Erdészeti Egyesület általános alelnöke.
Az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, és az erdőt szabadon használókra is kötelezettségek hárulnak.
Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről beszélgetett Áder János legújabb podcastjában.
Kulcskérdés, hogy hogyan lehet kiváltani és helyettesíteni lombos fafajokkal a fenyveseket, illetve az általuk adott nyersanyagot.
Nagyon fontos, hogy az erdőgazdálkodók tevékenységük során együttműködjenek a jogászokkal.
A tűzifa nemcsak tavaly októberhez, hanem 2022 augusztusához képest is jelentősen megdrágult itthon.
Az erdőgazdálkodásban is egyre fontosabb szerepet kapnak az éghajlatvédelmi szempontok.
Idén októberig már 125 ezer m³-el több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok mint tavaly.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.