Letarolja Európát ez az afrikai zöldség: eláraszthat mindent
Marokkó uborkaexportja 2025-ben már az első 10 hónapban megdöntötte a korábbi csúcsot.
Marokkó uborkaexportja 2025-ben már az első 10 hónapban megdöntötte a korábbi csúcsot.
Az Egyesült Államok jelentős mennyiségű marhahúst exportálhat Ausztráliába miután Canberra enyhítette a biztonsági korlátozásokat.
Az Európai Bizottság szerint közel a kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal.
Az AKI PÁIR adatai szerint a nyerstej kivitele 24 százalékkal volt alacsonyabb idén júniusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július első hetében.
A FAO júliusi előrejelzése alapján a 2025-ös globális gabonatermelést 2925 millió tonnára becsülik.
Átszervezi magyarországi működését a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. (korábban Pannontej).
Miközben az UBM Feed csaknem 2 milliárd forinttal javította eredményét, a Vitafortnál csökkent a nyereség.
A tavalyihoz képest az import mennyisége 51 százalékkal csökkent, a termesztők ki tudják elégíteni a hazai igényeket és exportálni is tudnak.
A globális almapiacon a stabil kereslet mellett a regionális kínálati kihívások és az áringadozások együttesen jelen vannak.
Magyarország továbbra is kiáll a versenyképesség, valamint a hatékony növény- és állatvédelem mellett.
A járvány rombolta leginkább az ágazat fejlődési lehetőségeit az elmúlt időszakban.
Hollandiában áruhiány jellemzi az előző és az idei hagymaszezon közötti átmenetet.
Viszonylag optimista a FAO a globális mezőgazdasági árupiacokra vonatkozó legfrissebb értékelése.
Pluszos és mínuszos eredményeket is mutattak a Bonafarm Csoport cégei, a Hungeritnél egészen a drámai veszteség.
Voltak itt-ott visszaesések, de továbbra is stabilan pozitív nyereséget hoznak a baromfis vállalatok itthon.
Az Óvártej Zrt. teljes, 83,1 milliárdos nettó árbevételének 94 százaléka exportból származott 2024-ben.
2025 első négy hónapjában 78 százalékkal nőtt a fagyasztott zöldborsó behozatala Magyarországra.
Jelentősen javult az Európai Unió kereskedelmi mérlege 2025 februárjában, az export nőtt, az import csökkent.
A Gyermelyi Zrt. 2024-ben a kivitel jelentős növelésével válaszolt a tésztapiac kihívásaira - érdemben nőtt az adózott eredmény is.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
Mindenki a hőségre és az aszályra fókuszál, pedig tartós fagyok is fenyegetik Európát.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.