Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2026.09.23. szerda
A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak
A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak
A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén alapvetően sok napsütésre számíthatunk
Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is
A fátyol- és gomolyfelhők mellett napos, száraz időben lesz részünk, majd késő délutántól észak, északnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, késő estétől néhol kisebb eső is lehet
Általában napos idő várható, de a nap első felében lehetnek időszakosan felhős területek, amiből a Dél-Dunántúlon néhol eső, zápor is kialakulhat
A felhősebb tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban - főképp a keleti országrészben, illetve helyenként a nyugati megyékben - előfordulhatnak felhősebb időszakok is
Egy front vastag felhősávja - miközben szakadozik - halad keleti, délkeleti irányba, emiatt átmenetileg nagy területen erősen megnövekszik a felhőzet, a legtöbb napsütés keleten várható
Általában napos, felhőmentes idő várható, csupán északnyugaton, északon időszakosan kevés fátyolfelhő, illetve keleten, északkeleten gomolyfelhők lehetnek az égen
A ködfoltok feloszlását követően napos idő várható gomolyfelhőkkel
A kevésbé felhős keleti tájakon is erősen megnövekszik a felhőzet, ezt követően nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró
Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, majd délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet
A keleti országrészben, illetve reggel, délelőtt délnyugaton felhősebb lesz az idő, napközben a Dunától keletre, míg a késő délutáni, esti órákban a nyugati, északnyugati határ mentén néhány helyen futó zápor, kisebb eső előfordulhat
Felhős időre van kilátás általában időszakos szakadozásokkal, de főként északon maradhatnak tartósan borult tájak
Fokozatosan szakadozik, vékonyodik a felhőzet, általában több órára kisüt a nap
A nap első felében mindenütt, illetve keleten egész nap derült, napos, csapadékmentes idő valószínű
Tovább csökken a felhőzet, ezt követően túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk
Napos időre számíthatunk időszakosan fátyol-, délutántól helyenként északon gomolyfelhőkkel is, de csapadék ott sem várható
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki
Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható
A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre

A doktori fokozattal járó többlettudást a magyar agrárcégek sem értékelik igazán.
A chiamag és az útifűmaghéj az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az egészségtudatos táplálkozásban.
A tojásról szinte mindenkinek a tyúktojás jut eszébe, pedig a piacokon vagy közvetlenül a termelőktől több madárfaj tojásával is találkozhatunk.
A magyar sertéstenyésztők már hosszabb ideje önköltség alatt értékesítenek, miközben a tartalékaik fokozatosan fogynak.
A magyarországi fakitermelés az elmúlt 25 évben jelentős ingadozásokat mutatott, de a legtöbb évben 7 millió köbméter körül alakult
Az afrikai sertéspestis ellen nincs vakcina vagy gyógymód. A védekezés kulcsa a megelőzés, a korai felismerés és a gyors bejelentés.