Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.08.07. péntek
A sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő várható
A sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő várható
Délelőtt délnyugaton lehet még erősen felhős ég, főleg errefelé fordulhat elő zápor, zivatar
Országszerte figyelmeztetéseket adtak ki.
Eleinte többnyire erősen felhős időre számíthatunk, majd délután északkelet, kelet felől szakadozik a felhőzet
Többnyire változóan felhős időre van kilátás, tartósabban felhős részek inkább csak az Északnyugat-Dunántúlon lehetnek
A Nyugat- és Észak-Dunántúlon többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott van nagyobb esélye záporok, zivatarok kialakulásának, másutt csak néhol lehet csapadék
A hét elején még lehetnek zivatarok is, de aztán fel fog melegedni az idő.
Alapvetően felhőtlen időre számíthatunk, csak helyenként jelenhet meg az égen kevés fátyol- és gomolyfelhő, csapadék estig nem valószínű
A napos idő mellett kevés fátyol-, északkeleten gomolyfelhő valószínű, csapadék viszont ezekből sem várható
Az ország nagyobb részében a hőség, másutt a zivatarveszély jelenthet gondot.
A sok napsütés mellett inkább csak az északkeleti és a délnyugati országrészben képződhetnek gomolyfelhők, de ezekből is csak egy-két helyen fordulhat elő zápor, esetleg zivatar
A hőség és a zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adott ki az OMSZ.
A sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomolyfelhő lehet az égen, azonban eleinte északkeleten, majd a déli, délkeleti megyékben lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és arrafelé helyi záporok, zivatarok is előfordulhatnak
Szakadozott frontfelhőzet lesz felettünk, de emellett mindenhol többórás napsütés valószínű
A sok napsütés mellett az ország keleti harmadán-negyedén lehet több gomolyfelhő az égen, de csapadékra ezekből nem kell számítani
A nyugati országrészben általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, és ott csak elvétve lehet futó zápor
A kezdetben erősen felhős területeken is kisüt a nap, majd gomolyfelhő-képződés várható, illetve nyugat felől a fátyolfelhőzet is megnövekszik
Erősen felhős vagy borult lesz az ég
A legtöbb helyen több órára kisüt a nap, majd gomolyfelhők képződnek, eközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet
A déli és a középső országrészben lesz több felhő, és itt elszórtan, másutt csak kevés helyen fordulhat elő záporeső, zivatar
Hiába vannak egyre ellenállóbb fajták és hibridek, 2018 óta folyamatosan veszít a népszerűségéből az őszi káposztarepce Magyarországon.
A vadföldgazdálkodás bevezetése komplex feladat, amely számos ökológiai, gazdasági és technológiai tényező figyelembevételét igényli.
Ha nem érkezik nagyobb mennyiségű csapadék a magyar földekre, annak komoly következményei lesznek a kukoricatermésre nézve.
A szakértők szerint az agráriumban szakítani kell a vízelvezetés gondolatával, és a vízmegtartásra kellene összpontosítani.
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint 13 globális válsággócban súlyosbodik az éhezés.
A kora tavaszi fagy erőteljes kárt okozott a repcében.
Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repce termesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.