Nyílnak a pénzcsapok: milliárdos támogatást kapnak a magyar borászatok
Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani.
Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani.
Tavaly 4 százalékkal csökkent a román bortermelés.
Több támogatásra lesz szükség a szektorban.
Komoly kihívásokat okoz most a termelés szervezése a cégnek.
Női borászok is akadnak a felsorolásban.
Pedig van, amelyikben alkohol sincs.
Az értékesítését segíti az Agrárminisztérium új programja.
Idén is kiosztották a díjat.
Taroltak a tokaji borok.
Ősszel új vörösborokkal debütál a Soltész borcsalád.
Nyolc kategóriában hirdettek győztest.
Több mint ezer forintot is elkérhetnek majd érte.
Saját palackot terveztek az Egri Borműhely tagjai.
Hat fesztiválon lehet majd találkozni a borokkal.
Most már tudjuk, milyen volt az íze.
Magyarország nyerte a legtöbb nagy aranyat Brüsszelben.
Százféle bort lehet majd kóstolni a rendezvényen.
2019. május 10-ig lehet nevezni a 40. Országos Borversenyre.
Egyetlen magyar pincészet sem nyert még 6 aranyérmet ugyanazon a nemzetközi versenyen
Huszonegy tételből áll a lista.

A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályos időszakok alapjaiban alakították át a magyar gazdálkodók szemléletét az öntözésről.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.