Érdekkörök, melyek a legtöbb agrártámogatást kapják
Lista a tavalyi év legnagyobb haszonélvezőiről
Lista a tavalyi év legnagyobb haszonélvezőiről
Ösztönzik a komlótermesztés újraindítását.
Még kevesebb importra van szükségük
Több mint 670 millió forint zöldségek nemesítésére.
Kevés a megfelelő végzettségű munkaerő.
Ez nem sok az EU szerint
A 2019-es Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem kap pénzt.
Több száz millió euróról van szó.
A város már nem érti a vidéket
Diploma nélkül nem terelgethetik a tanulót
A krízisnek termelői oldalon súlyos ára lesz
Ezek már az utolsó forintok
60 nap pótlásra + 15 nap bejelentésre
Franciaország is a V4-k mellett áll
Ólomlábakon jár a magyar termelői ár
A falugazdász még csak szóban segíthet, de jön már a rendeletmódosítás
A magyar szőlőtermelők 8 százaléka igényelte a támogatást.
Mást mond a számviteli törvény és az FVM-rendelet
A feldolgozottság növelése kiemelt célja a kormánynak

A klímaváltozás hatására nemcsak új fajtákra, hanem bizonyos esetekben új növényfajokra is szükség lehet.
Öt éve Svájcban elkezdtek egy a különleges kísérletet, melynek eredményeit most publikálták.
Olyan fajok is elérhetővé váltak a magánszemélyek számára, amelyek tartása komoly szakértelmet, speciális körülményeket és jelentős természetvédelmi felelősséget igényel.
A köznyelvben szarvasbőgésnek nevezett időszak Magyarországon rendszerint augusztus végén vagy szeptember elején kezdődik.
A kisméretű családi gazdaságok működését nemcsak a piac, hanem a szabályozási környezet is jelentősen befolyásolja.
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani.