Mi az, amit kötelező elvégezni az üres gabonatárolókban az új termény beérkezése előtt?
Ezekre a kulcslépésekre van szükség, hogy az új termény kártevőmentes környezetbe kerüljön.
Ezekre a kulcslépésekre van szükség, hogy az új termény kártevőmentes környezetbe kerüljön.
Több mint 30 ezer köbméternyi szennyezett talajt szállítottak a környékbeli termőföldekre a kínai BYD szegedi gyárépítésének helyszínéről.
Az idei gabonapiaci szezonban a bértárolás továbbra is meghatározó szerepet tölt be a hazai termelők értékesítési stratégiáiban.
A gazdák a gabonaszárítók létesítése helyett egyre inkább a gabonahűtésben látják a megoldást.
A piaci szereplők a pálmaolaj készletek csökkenésére számítanak a következő hetekben, miközben az élénk márciusi exportkereslet is támogatta a jegyzések felfelé ívelését.
Az olaj csak a kezdet: az iráni háború kihat a termelők költségeire és a terményárakra is.
Az átlagosnál jóval forróbb nyárra készülnek a szakértők Indiában, ez több termény piacán érezhető változást hozhat.
A felhívásra a két benyújtási szakaszban összesen 516 támogatási kérelem érkezett 38,4 milliárd forint értékben.
Készletellenőrzési technikák
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 16 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával január második hetében.
A tavalyinál jóval nagyobb termés miatt bőséges a kínálat, a lanyha kereslet januárban kezd megélénkülni.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával szeptember utolsó hetében.
Magyarországon a takarmánykukoricát tonnánként 73,7 ezer forintért adták szeptember második hetében.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus utolsó hetében.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus második hetében.
A termények hűtése az egyik legegyszerűbb módja lehetne a toxinképződés és a kártevők megfékezésének.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 6 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július utolsó hetében.
2025-re szakértők már az elmúlt húsz év egyik leggyengébb termését valószínűsítik a kajszi esetében.
A meggyet is utolérte a drágulás, de Szedd Magad akciók keretein belül még pár helyen olcsóbban hozzá lehet jutni.
A cseresznye és kajszi termés 80-90 százaléka odaveszett, miközben a szamóca ára is jelentősen emelkedett az előző évhez képest.

A fogyasztók egyre jobban megnézik, mire költenek, a kis méhészeteknek pedig az értékesítés, az online jelenlét és a vásárlói bizalomépítés terheit is viselniük kell.
A helyzet 4,5 milliárd forint többletköltséget okozhat az állattenyésztőknek.
2026 júliusában a magyar gazdák 59 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
A baromfitelepeken a megfelelő higiénia és a telepi rend fenntartása alapvető fontosságú a járványok megelőzésében.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a KITE Zrt. és az Agrárközgazdasági Intézet.
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani.