Milliós bírság járhat ezért itthon: sok magyar nem is tud róla
Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos itthon.
Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos itthon.
A meleg lakásban gyorsan hullani kezdenek a karácsonyfa tűlevelei, nem érdemes elpazarolni.
Európa vezető szerepet tölt be a fenntarthatóság területén, azonban a zöldátállás újfajta gazdasági függőségeket hoz magával.
Az ősszel készített levélmulcs nagyszerű lehetőség arra, hogy gondoskodjunk kertünk talajának minőségéről, védelemről és tápanyagellátásáról.
A tűzvédelmi előírások megszegése több millió forintig terjedő bírsággal is járhat.
Gyógynövénykomposztálás: a fenntarthatóságot szolgáló szabadalom született a Széchenyi István Egyetemen.
Idén 6331 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat országszerte, a leégett terület pedig 32 599 339 négyzetméter.
Az ültetés során van néhány szabály, amit a sikeres eredéshez és a fák megfelelő fejlődéséhez szem előtt kell tartanunk.
Komposztálni beltérben sem lehetetlen
A világon egyedülálló komposztálótelepet hozott létre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Ha ezekre a buktatókra odafigyelünk, akkor könnyen belejöhetünk a komposztálásba.
Magyar biosör-termékcsaládot fejlesztettek ki alternatív gabonafélékből hatéves kutatómunkával.
A zöldhulladék-égetés veszélyére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Egyes bírság 10, illetve 20 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti!
Az ország nagyobb részén megszűnt a fokozott tűzveszély.
Körforgásos tudásközpont jött létre Gödöllőn.
A szabadtéri tűzgyújtás veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem
Ezekkel a trükkökkel gyerekjáték lesz a komposztálás.
Nem az elégetés a legjobb hasznosítási módszer.
Figyelmeztet a katasztrófavédelem, a hőségben több a mezőgazdaságot érintő tűz.

Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
2021-ben, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette érkezett meg a megoldás a magyar földek régóta fennálló problémájára.
A földhasználattól a feldolgozáson át az értékesítésig ma már egy olyan rendszer rajzolódik ki, amely stabil alapot adhat a jövő számára is.
A szakértők szerint jelentős változások előtt áll a magyar mezőgazdaság 2026-ban.
A FruitVeB szerint nem igaz az, hogy az európai boltokban kapható almák a határértéket meghaladó mennyiségű hatóanyag-maradékot tartalmaznának.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Hatékonyság, megbízhatóság, folyamatos üzem – a John Deere erre épít. A PowerGard™ az új gépek mellé kiemelkedő gyártói garanciát kínál.
A Hechta Kft. különböző komplex megoldásokat kínál a drótféreg probléma megoldására a termelők részére.
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják.