Fejlesztések a Tisza-tavon

agrarszektor.hu
A Kiskörei víztározó halászati hasznosítója a halállomány hosszú távú fenntartását és gyarapítását szolgáló fejlesztések megvalósítását kezdi el idén - közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Hegedűs Gábor elmondta: a változatos élőhelyekkel és élővilággal rendelkező féltermészetes-félmesterséges Tisza-tó egyedülálló létesítmény, amely egyedi bánásmódot kíván. Halgazdálkodása sem szorítkozhat csupán a hagyományos telepítésekre, olyan projektekre is szükség van, amelyek hosszú távon garantálják a halállomány fennmaradását és fejlesztését. Ezek az előzetes számítások alapján több tízmillió forintba kerülő beruházások lényegesen meghaladják a cég anyagi lehetőségeit, a munkák zömét ezért pályázati forrásból finanszíroznák. Az önrészt és a biztonsági tartalékot azonban az elmúlt 3 év nyereséges gazdálkodásból származó forrásoknak köszönhetően saját bevételeikből fedezik - mondta el. Jelezte: a természetes ívóhelyek eltűnését ellensúlyozzák majd egy úszó halkeltető és előnevelő létesítésével, amely évi 10 millió zsenge ivadék előállítására lesz képes. Az állomás a csuka, süllő, tőponty és harcsa szaporítása mellett olyan fajokkal is foglalkozhat, mint a jászkeszeg, a compó, a széles kárász és a sügér.

Hegedűs Gábor jelezte: a beruházás folytatásaként olyan lerekesztett, zsilippel ellátott kis tavakat alakítanak ki a tározó fűvel borított magasabb részein, amelyek a tavaszi áradások vizével feltöltve alkalmassá válnak az ivadék további nevelésére. Emellett kifejezetten horgászérdekeket szolgáló élőhely- fejlesztésekkel gondoskodnak a zsákmányolható méretű halállomány életfeltételeinek javításáról. Ehhez a túlburjánzó vízi növényzet visszaszorítását, a telelőhelyek biztonságossá tételét és a telelőkhöz vezető útvonalak kialakítását kell elvégezniük - tájékoztatott.

Beszámolt arról, hogy tavaly összesen 400 ezer darab előnevelt ragadozóivadék, 10 ezer kilogramm két- és további 30 ezer kilogramm háromnyaras pikkelyes ponty telepítésével pótolták a halállományt. Hangsúlyozta: egy közbeszerzési pályázatot követően, ugyancsak 2012-ben kötött termeltetési szerződés révén néhány éven belül lehetőségük nyílik arra, hogy kizárólag a tározóból származó tőpontyokat helyezzenek ki. A Tisza-tavi Sporthorgász, Halászati, Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Társaság 2000. szeptember 18-án alakult a Tisza-tó halászati jogának gyakorlására. A 2002-ben elnyert jogot azonban - hosszas jogi procedúra után - csak 2010. január 1. óta tudja gyakorolni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal megkötött 15 éves időtartamú haszonbérleti szerződés alapján.

A közhasznú társaság időközben kft.-vé alakult, tulajdonosi körébe a térség 10 önkormányzata és a Tisza-tavi Horgászegyesületek Szövetsége tartozik. A vízkezelői jog elnyerése óta több tízmillió forintos hitelt "ledolgozva" a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. mára hasonló nagyságrendű gazdasági eredményt tud felmutatni.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?