Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) augusztusban megjelent előrevetítése szerint az USA tojástermelése 3,6 százalékkal csökkenhet 2022 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, éves szinten 2,6 százalékos mérséklődés várható - derül ki az AKI legfrissebb jelentéséből. Az egy főre jutó tojásfogyasztás előreláthatóan 2022 harmadik negyedévében 1,0 százalékkal, míg a teljes évben 0,8 százalékkal lehet alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) tojás- és tojástermékimportja 1,7 százalékkal 13 ezer tonnára nőtt 2022. január–júniusban az előző év azonos periódusához képest. Az import 54,7 százaléka Ukrajnából (+32,9 százalék), 14,8 százaléka Argentínából (+135 százalék) származott. A közösség tojás- és tojástermékexportja 15,3 százalékkal 121 ezer tonnára csökkent ugyanezen időszakok összevetésében. Az unió legnagyobb célországai, Japán (29,1 százalék részesedés az exportból) és Svájc (15,5 százalék) együttesen 54 ezer tonna tojást és tojásterméket vásároltak a közösségtől 2022 első hat hónapjában. Japánba 5,7 százalékkal, Svájcba 10,6 százalékkal csökkent a kivitel, míg 35,9 százalékkal nőtt a kiszállítás Szingapúrba, ami 5,9 százalékát adta az uniós kivitelnek az év első felében. Az Európai Bizottság adatai alapján az unióban az étkezési tojás csomagolóhelyi ára 173,36 euró/100 kilogramm volt 2022 első harmincöt hetében, amely 37,3 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest.
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 37,83 forint/darab volt 2022 első harmincöt hetében, 38,1 százalékkal meghaladva a 2021. év azonos időszakának átlagárát. Ezen belül az M méretosztályú dobozos tojás csomagolóhelyi ára 37,5 százalékkal 39,26 forint/darabra, az L méretosztályú dobozos tojásé 38,3 százalékkal 45 forint/darabra nőtt.
Az M-es tálcás tojás csomagolóhelyi ára 41,6 százalékkal 34,85 forint/darabra, az L-es tálcás tojásé 38,3 százalékkal 38,4 forint/darabra emelkedett ugyanekkor. A mélyalmos étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára 41,63 forint/darab volt 2022 első harmincöt hetében, 42,9 százalékkal haladva meg a 2021. év azonos időszakának átlagárát.