Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
A GVH január 20-án kezdett gyorsított ágazati vizsgálatokat végezni azért, hogy kiderítsék, miért lőtt ki a tejtermékek, és több tartós élelmiszer ára. A Gazdasági Versenyhivatal szerint akár 20-30 százalékkal is csökkenhetett néhány élelmiszer ára, részben a gyorsított ágazati vizsgálataiknak köszönhetően.
Raskó György cáfolja ezt, szerinte nem a GVH ellenőrzései miatt lettek olcsóbbak bizonyos élelmiszerek. A szakértő szerint teljesen más áll az árcsökkenések mögött. A tejnél például amiatt volt árcsökkenés, mert jelentősen csökkent a nyerstej ára, illetve mert a magas árak miatt kevesebb tejterméket vásároltak az emberek. Az agrárközgazdász szerint tehát a fogyasztás visszaesése, a nyersanyagárak csökkenése és a forint erősödése áll az árcsökkenés mögött.











