Rengeteg az import hús a magyar boltokban: innen jön a java

Rengeteg az import hús a magyar boltokban: innen jön a java

agrarszektor.hu
Magyarország élőmarha-importja nőtt, míg az exportja jelentősen, 24,7 százalékkal (3,8 ezer tonna), értéke 22,1 százalékkal csökkent. Ha az idei első negyedévet nézzük, akkor a sertéságazat sem festett túl rózsásan: az export 15 ezer tonna, az import 29 ezer tonna volt, azaz a behozatal a kivitelhez viszonyítva kétszeres mértékű. Az pedig elmondható, hogy nem voltak gondtalanok az évek a termelőknek, egyben az is világossá vált, hogy kiemelt célnak kell lennie az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása és fejlesztése, valamint a védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradásának támogatása.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Az AKI vágási statisztikai adataiból kiderült, hogy 2024 január-júliusában a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve 10,2 százalékkal maradt el a 2023. január-júliusi mennyiségtől. Az összes vágás kétharmadát adó tehenek vágása mintegy 11,1 százalékkal, az üszőké 21,2 százalékkal volt kevesebb, a bikáké viszont 1,6 százalékkal növekedett ugyanekkor. Magyarország élőmarha-exportja 7,8 százalékkal bővült (36 ezer tonna), értéke 1,4 százalékkal emelkedett 2024 január-júniusában 2023 azonos időszakához képest. A főbb partnerek az alábbiak voltak:

  • Koszovó,
  • Horvátország,
  • Ausztria,
  • Lengyelország,
  • Albánia
  • és Olaszország.
EZ IS ÉRDEKELHET

Nőtt az import, csökkent az export

Magyarország élőmarha-importja 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit (12,7 ezer tonna), értéke 8,5 százalékkal nőtt. Több mint fele Dániából, Németországból és Hollandiából származott. A marhahúsexport mennyisége 24,7 százalékkal (3,8 ezer tonna), értéke 22,1 százalékkal csökkent. A marhahúsimport volumene 13 százalékkal (7 ezer tonna), értéke 10,4 százalékkal nőtt a megfigyelt periódusban. A fiatal bika termelői ára 926 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2024 1-35. hetében, 15 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágóüsző ára 24 százalékkal, a vágótehéné 8 százalékkal volt magasabb a vizsgált időszakban.

Fejleszteni kell

Nagy István agrárminiszter nemrégiben a VII. Magyar Szürke Szarvasmarha a Kárpát-medencében Nemzetközi Konferencián elmondta, hogy kiemelt célnak tekintik az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását és fejlesztését, valamint a védett őshonos és veszélyeztetett állatfajták fennmaradásának támogatását. Kitért a génmegőrzésre és az állatjóléti támogatásokra is. A veszélyeztetett mezőgazdasági és a fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez kapcsolódó tevékenység támogatására, a húsmarha - köztük a magyar szürke szarvasmarha-állományok tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítására és az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem támogatására kiírt pályázatok már elbírálás alatt állnak. Ősszel pedig várhatóan újabb támogatási lehetőség nyílik meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

Rengeteg az import sertés itthon

Az Agrárszektor is beszámolt arról, hogy az élősertés kivitelének volumene 39 százalékkal, az import 9 százalékkal bővült 2024 I-V. hónapjában 2023 azonos időszakához képest (KSH), a forgalom 17 százalékkal növekedett. Az export 15 ezer tonna, az import 29 ezer tonna volt, azaz a behozatal a kivitelhez viszonyítva kétszeres mértékű. Élő sertés főként

  • Szlovákiából,
  • Horvátországból
  • és Németországból érkezett, 
  • a kivitel nagyrészt Romániába, Ausztriába és Szlovákiába irányult a 2024. január-májusi időszakban.
EZ IS ÉRDEKELHET

Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb, kilogrammonként 836-837 forintba került júliusban. A nyers sertéshúsok többségének feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai szintén mérsékeltebbek voltak, mint tavaly július közepén. A belföldi termelésből származó vágósertés termelői ára eddig egész évben elmaradt a 2023-as szinttől, és bár a 2022-esnél kissé magasabb, de az előző hónapban ahhoz képest is minimálisra csökkent a különbség – közölték - írtuk meg. Az AKI adatai szerint a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési ára az alábbiak szerint alakult 2024 35. hetében Magyarországon:

  • csontos sertéshús, lehúzott, félben (fej, láb és farok nélkül) 1147 ft/kg,
  • szalonnás és bőrös sertéshús, félben (fejjel, lábbal, farokkal) 936 ft/kg,
  • sertéskaraj, csonttal, szűzpecsenye nélkül 1319 ft/kg,
  • sertéscomb, csont nélkül 1521 ft/kg,
  • sertéstarja, csonttal 1641 ft/kg,
  • sertéslapocka 1382 ft/kg,
  • sertésoldalas 1741 ft/kg,
  • sertésdagadó 1275 ft/kg,
  • más sertéshús csonttal 842 ft/kg,
  • más sertéshús csont nélkül 814 ft/kg.
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megszólalt a Lidl a húsbotránnyal kapcsolatban
Élelmiszer

Megszólalt a Lidl a húsbotránnyal kapcsolatban

Az elmúlt évek eseményei komoly hatással voltak az élelmiszer-kiskereskedelmi piac működésére, és ez az oka annak, hogy az áruházlánc kínálatában elérhetők import húsok is.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?