Új Széchenyi Terv: néhány hét alatt már 180-an pályáztak!

agrarszektor.hu
Az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott fejlesztési programok kiírásaira március elseje óta 180 pályázat érkezett be összesen 54 milliárd forintos támogatási igénnyel.

Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a megújuló fejlesztéspolitika eddigi eredményeiről és az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott kormányzati törekvésekről tartott előadást a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórumán 2011. március 24-én, Veszprémben. A megjelent mintegy 200 fő előtt kifejtette, hogy az eddig megnyitott konstrukciók fogadtatása sikeresnek tekinthető.

A fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár arra is felhívta a kis- és közepes vállalkozók figyelmét, hogy a pályázati konstrukciók nem rövid időtartamra, hanem az adott célra rendelkezésre álló források kimerüléséig nyitottak a fejlesztési elképzelések előtt. Ez is lehetővé teszi, hogy átgondolt és jól kidolgozott fejlesztések megvalósítására kerüljön sor.

Nyikos Györgyi a megújult fejlesztéspolitika meghatározó elemeiként beszélt az egységes stratégiáról, az intézmény- és eszközrendszer átalakításáról, a hatékonyabb forráskoordinációról. Utalt a jogszabályi környezet egyszerűsítéseire, melyek a pályázni szándékozó vállalkozások számára könnyebben elérhetővé teszik a korábban felesleges és költséges adminisztrációval terhelt fejlesztési konstrukciókat - tájékoztat az OrientPress Hírügynökség.

Hozzátette: a közreműködő szervezetek a hatósági típusú működés helyett a pályázók tájékoztatására és segítésére helyezik a hangsúlyt. A kormányzat célja a változásokkal a pályázói kedv növekedésének elősegítése és a források jobb hasznosítása.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?