Utolsó forintok a vidékfejlesztésben - Erre lehet még pályázni!

agrarszektor.hu
Nem sok forrás maradt a vidékfejlesztést szolgáló kettes pillérben. A nyitva álló pályázatok a szőlőtelepítésre, a vízgazdálkodásra és az erdősítésre biztosítanak forrásokat, valamint az értékesítés megszervezésére, ezen felül a tanyák modernizálására maradtak még összegek.

A vidékfejlesztési program  (VP) keretösszege a futó pénzügyi ciklusban 1350,7 milliárd forintot tesz ki Magyarország esetében. A keret szinte minden prioritásában 110 százalékra lekötötték már a forrásokat, de maradt még néhány kevésbé népszerű pályázati kiírás a listán (lásd lentebb). A nagy építéssel járó beruházások előre nem látott nehézségekbe ütköztek az építőipari boom miatt, ezért különösen az állattartó telepek korszerűsítése és a kertészeti beruházások terén sokan nem léptek a kivitelezés útjára. Egyes becslések szerint a 2016-ban vállalt projektek 20 százaléka nem valósul meg, az ezekre szánt forások visszaáramlanak a VP-.be.

Sokat mond az is, hogy az agrártárca tájékoztatása szerint idén májusig 450 milliárdot fizettek ki a pályázati nyerteseknek, azaz a kettes pillér keretének mindössze harmadát. 2019-ben és 2020-ban várható a fejlesztések befejezése és működésbe állítása, vagyis ebben a két évben pörögni fog az agrárium. Várhatóan még idén ősszel hallani fogunk arról is, hogy maradt-e pénz egy újabb pályázati kör megnyitására, például egy olyan népszerű kiírásra, mint a fiatal gazdák támogatása.

Addig is az alábbi jogcímek közül választhatunk a fejlesztési céljainkhoz:

  • VP2-4.1.3.6-17 Borszőlőültetvény telepítés támogatása
  • VP2.-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése
  • VP3-16.4.1-17 Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért
  • VP5- 8.1.1-16 Erdősítés támogatása
  • VP5-8.3.1-17 Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése
  • VP5- 8.5.1.-16 Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások
  • VP6-7.2.1.2-16 - Egyedi szennyvízkezelés
  • VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései
  • VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?