Váratlan fordulat a magyar műtrágyapiacon: új pályázatot jelentett be Nagy István

Váratlan fordulat a magyar műtrágyapiacon: új pályázatot jelentett be Nagy István

MTI
A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut - mondta az agrárminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Nagy István hozzátette, azt szeretnék, ha ezeknek a történelmi léptékű támogatásoknak minden magyar agrárvállalkozó a nyertese lenne. Ugyanakkor a pénzügyi lehetőségek csak akkor működőképesek, ha van befektetési, fejlesztési kedv a gazdálkodókban - tette hozzá, és megjegyezte, hogy ennek érdekében a kormány elősegíti az agrárvállalkozások generációváltását, kedvezőbb feltételeket teremt a családi vállalkozóknak és rendezi az osztatlan közös földtulajdont.

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméret? gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

Az agrárminiszter azt is közölte, hogy az öntözésfejlesztést segítő intézkedéseikkel, illetve a hazai termékek vásárlására irányuló ösztönző kampányokkal is arra törekszenek, hogy az agráriumban élők megtalálják vidéken boldogulásukat. 2010 óta a magyar mezőgazdaság jelentős fejlődésen ment keresztül a gazdák és a kormány közös munkájának köszönhetően - emelte ki Nagy István, hozzátéve, hogy ezt mutatja be a Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért! című idei, gazdáknak szóló tájékoztató kiadvány, amely a magyar mezőgazdaság helyzetéről igyekszik átfogó képet adni. A miniszter úgy vélte, a következő évek sikerének sorsa az agráriumban dolgozók kezében van, szükség van a partnerségükre.

Nagy István (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Hiszek benne, hogy a szaktárca, Magyarország kormánya és az agráriumban dolgozók együttműködése most is előrevisz majd minket, a vidéket és egész Magyarországot egyaránt

- fogalmazott Nagy István.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az Agrárminisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének együttműködésében elkészített kiadvány a magyar gazdákkal együtt elért közös eredményeket mutatja be, a kiadványt a következő hónapokban minden magyar gazdának eljuttatják. Győrffy Balázs a NAK elnöke megköszönte a kormánynak, hogy a kamarában szövetségest, a gazdákban stratégiai partnert, a magyar vidékben pedig egy nemzetstratégiai ágazatot, egy fejlesztendő területet lát.

A sajtótájékoztató végén kérdésre válaszolva Nagy István, agrárminiszter elmondta, lesz elegendő műtrágya a gazdák számára a tavaszi munkák megindulásához. Ezen felül közölte, rövidesen olyan pályázati konstrukciót jelentenek be, amellyel nagy volumenű műtrágya kiváltást tudnak elérni.

(Címlapkép forrása: MTI/Bruzák Noémi)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?