Indul a nagy pénzosztás: ezermilliárdokat szórnak szét a magyar gazdák között

Indul a nagy pénzosztás: ezermilliárdokat szórnak szét a magyar gazdák között

agrarszektor.hu
Az Agrárminisztérium további 527 milliárd forint értékben ír ki pályázatokat az év végéig. Azért döntött a kormány Vidékfejlesztési Program éves keretének növeléséről, hogy további lehetőséget biztosítson a versenyképességet és a hatékonyságot növelő beruházásokra, illetve könnyítse az átállást a környezetkímélő gazdálkodási formákra. Nagy István kiemelte: közel kétezermilliárd forint jut közvetlenül a beruházások támogatására.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Több mint félezer milliárd forintot csoportosított át a kormány a megújuló vidék, megújuló agrárium program idei pályázati keretére - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Nagy István. Az agrárminiszter kiemelte: a vidékfejlesztési program éves fejlesztési keretének módosításával év végéig az eredetileg tervezetthez képest további 527 milliárd forint áll rendelkezésre. Így újabb fejlesztési, beruházási pályázatok kiírására van lehetőség. Ezekkel a felhívásokkal és a pluszforrással az Agrárminisztérium a termelők hatékonyságnövelő, versenyképességet erősítő beruházásaihoz nyújt támogatást, valamint tovább ösztönzi az átállást a környezetkímélő gazdálkodási formákra.

Jön az agrárium csúcseseménye, az Agrárszektor Konferencia!

December 9-10-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrárszektor Konferenciát, amely ma a hazai agrárium csúcseseményének számít. A kétnapos rendezvény napirendre tűzi azokat a legaktuálisabb és legforróbb témákat, amelyek döntően befolyásolják az agrárgazdasági szereplők üzleti-gazdálkodási tevékenységének eredményességét. A konferencia egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről, emellett napirendre veszi a legfontosabb szabályozási változásokat is. A résztvevőknek lehetőségük nyílik networkingre és kapcsolatépítésre is, és az esemény színvonalát rangos szakmai díjátadó is emeli. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, jöjjön el a Portfolio Agrárszektor Konferenciára december 9-10-én.
EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István a részletekről elárulta, hogy még ebben a hónapban megjelenik az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés és az ökológiai gazdálkodásra áttérést, az ökológiai gazdálkodás fenntartását támogató felhívás. Ezeknél a gazdálkodók önkéntesen pályázhatnak a normatív, vissza nem térítendő területalapú támogatásokra. A kiírások célja a környezet állapotának megőrzése és javítása, a terhelés csökkentése, a biodiverzitás fenntartása és a klímaváltozás elleni küzdelem céljainak elérése. Hozzátette, hogy fontosnak tartják, hogy minél több gazdálkodó élhessen a támogatási lehetőséggel, és jelentősen növekedjen a fenntartható gazdálkodásba bevont területek aránya

Mindkét felhívásnál jövő január 1-jétől indul a hároméves kötelezettségvállalási időszak. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatásra 360, míg az ökológiai gazdálkodás támogatására is 40 milliárd forintos keretösszeg jut. Szeptember végén a takarmányelőállító-üzemek korszerűsítésére is új kiírás jelenik meg. Az ötvenmilliárdos keretösszegű felhívás támogatja mind a haszonállat-takarmánygyártást, mind a kedvtelésből tartott állateledel-gyártást. A takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére és az új technológiák kialakítása is támogatható lesz a pályázaton.

EZ IS ÉRDEKELHET

Októberben várható a tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatására kiírt ötmilliárd forintos keretösszegű felhívás. A támogatás a gyümölcsültetvényeken évről évre nagy kárt okozó tavaszi fagyok elleni védekezést szolgáló eszközök, berendezések, technológiák beszerzéséhez nyújt támogatást.

Kiemelt célunk támogatni a mezőgazdasági termelőket abban, hogy több lábon állhassanak. Ezért várhatóan még az ősz végén meghirdetünk egy ötvenmilliárd forintos keretösszegű diverzifikációs pályázatot is. A pályázók új szálláshelyek létrehozására, vagy a már meglévők fejlesztésére fordíthatják az elnyert támogatást  

- mondta az agrárminiszter.

Szintén a termelők jövedelembiztonságának érdekében várható az ősz második felében a krízisbiztosítási rendszer működését segítő ötmilliárd forintos felhívás. A krízisbiztosítás egyebek mellett szintén az időjárás kedvezőtlen következményeinek csökkentését szolgálja. A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése kapcsán az állattartók is számíthatnak egy 17 milliárd forint keretű felhívásra. Nemcsak újabb pályázatok meghirdetését, de a korábban már sikeresnek bizonyult felhívások meghosszabbítását is lehetővé teszi a vidékfejlesztésre átcsoportosított, közel hatszázmilliárdos keret.A beruházásokat támogató összeg az idei éves fejlesztési keret átcsoportosítását követően közel 1977 milliárd forintra emelkedik. Ezen felül 1256,2 milliárd forint jut a terület- és állatlétszám alapú, többségében több éves kötelezettségvállalást jelentő és átalány jellegű támogatási felhívásokra. Az egyebek mellett a tudásátadásra, technikai segítségnyújtásra és Leader közösségek támogatására is fordítható egyéb felhívásokra idén 114,47 milliárd forint fordítható.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar Kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig. Ebből az átmeneti évekre, vagyis 2021-re és 2022-re 1529 milliárd forint. Az új programozási időszak 2023-tól indul. A tárgyalások a Közös Agrárpolitika részletszabályairól a júniusi megállapodást követően szeptembertől folytatódnak. A korábbi évek 17,5 százaléka helyett nyolcvanszázalékos nemzeti társfinanszírozást nyújt a kormány az uniós vidékfejlesztési források mellé. A döntés a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési források megháromszorozását jelenti, amelyből valamennyi vidéki térség részesülhet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?