Belehúzott Kína: a németekét is lekörözheti napenergia piaca!

agrarszektor.hu
Egyelőre még Németországban a legmagasabb az egy főre eső háztartásbeli napkollektorok száma, lehetséges, hogy Kína hamarosan lekörözi Németországot. Az ázsiai állam következő ötéves tervében hangsúlyos szerepet kapott a napenergia hasznosítása.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Kína 2009-ben megelőzte energiafelhasználásban az Egyesült Államokat, 2010-ben pedig további 5,9 százalékkal nőtt energiaéhsége. Annak ellenére, hogy jelentős lépéseket ért el az energiahatékonyság növelésében, tavaly szénből 5,3 százalékkal, nyersolajból 12,9 százalékkal, földgázból pedig 18,2 százalékkal többet használt fel, mint az azt megelőző évben. Kína tizenkettedik ötéves terve még márciusban napvilágot lát, ennek legfontosabb témája az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások fejlesztése - derül ki az energiainfo.hu cikkéből.

Az elsődleges megújuló forrás a napenergia lesz a tervek szerint. Kína 2013-ra a világ legnagyobb napkollektorpiaca lehet, de a jelek szerint igyekezni fog saját erejéből előállítani a berendezéseket import helyett.

Az Európai Unióban a megújuló energiákkal kapcsolatos befektetések ösztönző adórendszere az idén megszűnik, ezért a szektor, főleg a napkollektor gyártók Kína felé kacsintgatnak. A verseny kiélezett lesz, ugyanis a kínai napkollektor gyártók jól teljesítenek.

Egyelőre azonban a világ legnagyobb napenergia-felhasználója Németország, Japánnal együtt a legbarátságosabb piaci légkört biztosítja a napenergiaszektornak. Németországban az elmúlt két évben egymillió háztartásban álltak át legalább részben a napenergia használatára, köszönhetően az egyszerű ügyintézésnek és az állami ösztönzésnek. Egy egység felállítása nagyjából 40 százalékkal olcsóbb, mint az Egyesült Államokban, ott az engedélyek megszerzése drágítja meg jelentősen a felszerelést, átlagosan 2500 dollárra.

Obama amerikai elnök nemrég új energiaprogramot hirdetett az Egyesült Államok számára. A cél, hogy 2035-re az ország energiaigényét 80 százalékban tiszta forrásokból fedezze. Az Egyesült Államokban ma összesen 80 ezer otthonban működik napenergiát hasznosító berendezés.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?