Most kiderült! - Nem is adnák el az állami földeket

MTI
Nem az állam akar eladni, hanem a gazdák akarnak venni - indokolta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, hogy a kormány értékesíteni kíván 300-380 ezer hektár állami termőföldet. Szerinte spekulánsok nem juthatnak területekhez.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A magyar gazdák földvásárlási igényével indokolta Fazekas Sándor az Országgyűlésben, hogy a kormány állami földterületeket adna el nyilvános árveréseken és hirdetéseken. Úgy fogalmazott: nem az állam akar eladni leginkább, hanem a gazdák akarnak venni, amit az is igazol, hogy az elmúlt másfél évben hatezer igény érkezett 3 hektárnál kisebb területekre. Régi igényként beszélt arról, hogy azé legyen a föld, aki megműveli.

Az összesen 50 ezer földterületből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem nagybirtok, földesurakról pedig aligha lehet szó - hangoztatta, hozzátéve: becsületes magyar emberek akarnak földhöz jutni, akiknek osztatlan közös tulajdon okoz gondot, vagy beékelődött területek miatt nem tudják fejleszteni gazdaságukat.

A tárcavezető visszautasította azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint elkótyavetyélésről lenne szó. Fazekas Sándor szerint kétmillió hektár föld van állami tulajdonban, amelynek 80 százaléka továbbra is az államé marad, mivel az eladás nem terjed ki erdőkre, védett területekre.

A nyílt, nyilvános árverésen helyben lakó gazdák vehetnek földet, ugyanakkor cégek, jogi személyek, külföldiek, nem földművesek vagy nem helyben élők biztosan nem. Spekulánsok nem juthatnak tulajdonhoz - jelentette ki a miniszter.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?