Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Szeptember 21-i dátumozással jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely arról szól, milyen feltételekkel kell értékesíteni a "Földet a gazdáknak! program keretében" az eladni kívánt állami termőföldeket. Mint ismert, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus végén jelentette be, hogy a kormány 300-380 ezer hektárnyi területet értékesít a nemzeti földalapkezelő szervezetnél (NFA) lévő földekből.
A legnagyobb újdonság, hogy a kormányhatározat egyértelműen rögzíti: a kijelölt földrészletek eladását december 31-ig be kell fejezni. A korábbi nyilatkozatok - végső határidő megjelölése nélkül - még csak arról szóltak, hogy az értékesítéseket az idén meg kell kezdeni.
A kormányhatározatban szereplő egyéb feltételek nem változtak Lázár János nyári bejelentéséhez képest. Az állami földeket a helyi gazdáknak kívánják eladni a piacinál magasabb árakon nyilvános felhívásokkal vagy árveréseken. A tranzakciókhoz húszéves elidegenítési és terhelési tilalom, állami visszavásárlási jog, illetve MFB-s hitelkonstrukció társul.
Emellett a kormány határozata kitér arra is, hogy a földművelésügyi miniszternek előterjesztést kell készítenie a tartósan állami tulajdonban maradó földekről. Ezekre alapozva ugyanis mintagazdaságokat jelölnének ki.