Nyerges Zsolték rettegnek a külföldiektől

agrarszektor.hu
Megdöbbenve és értetlenül fogadta a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nagybefektetők érdekeltségébe tartozó Mezort Zrt., hogy nem magyar állampolgárságú földművesek is vásárolhatnak állami termőföldeket. A Mezort attól tart, hogy az állami földárveréseken külföldi tulajdonba kerülhetnek a csoport agrárcégeinek nyugat-magyarországi bérelt területei is.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Mezortnál értetlenül fogadják, hogy külföldiek is vehetnek az árverezésekre bocsátott magyar állami termőföldekről - áll abban a közleményben, amelyet Nyerges Zsolt, a Mezort Zrt. igazgatóságának elnöke, Simicska Lajos nagybefektető üzlettársa adott ki. Mint ismert, a kormány a napokban módosította úgy rendeleti szabályozását, hogy földművesnek minősülő tagállami állampolgárok is részt vehetnek a hétfőn kezdődő állami földárveréseken. A Mezort attól tart, hogy külföldi kézbe kerülhetnek bérelt földjeik.

Nyerges Zsolt szerint a cégcsoporttal kötött szerződésekben a magyar állam kifejezetten megtiltja, hogy az általuk bérelt földekben, illetve az azokat kezelő társaságokban külföldi cégek vagy magánszemélyek bármilyen formában részesedést szerezzenek. Szerződéseik szerint a Mezort haszonbérlő társaságaiban már azt is rendkívüli felmondási körülménynek tekintenék, ha egyetlen részvény is külföldi tulajdonba kerülne.

A cégcsoportba tartozó három vállalkozás - a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. - összesen több mint 18 ezer hektár állami földet bérel, amelyek 80 százalékát írták ki eddig árverésekre. Ez mintegy 14,4 ezer hektárnak felel meg.

Mint az agrárszektor.hu beszámolt róla, kormánypárti képviselők egy újabb módosítással ösztönöznék a Simicska-Nyerges állami földek értékesítését. A parlament előtt lévő, "lex Simicskaként" is emlegetett törvényjavaslathoz ma olyan módosítást nyújtottak be, amely lehetővé tenné, hogy az új tulajdonosok egyoldalúan emelhessék a bérleti díjakat az árveréseken megvett állami területeken akkor is, ha az azokra vonatkozó haszonbérleti szerződéseket a jelenlegi bérlők korábban kötötték meg.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?