A világ vezető agrárplatformját építené ki a Yara és az IBM: 2019 végén indulhat

agrarszektor.hu
A norvég Yara és az amerikai IBM összefogott, hogy létrehozzák a világ vezető digitális agrárplatformját. Az első szolgáltatások 2019 végén már elindulhatnak - írja a farms.com.

A tervek szerint 100 mmillió hektárt ölelnének fel az új platformmal, ami a világ művelt területeinek 7 százalékát teszi ki. A májusban indított közös projektbe mindkét vállalkozás beleteszi speciális szaktudását: az IBM globális szolgáltatóként a háttérrendszert adná hozzá, valamint az időjárási adatokat, míg a Yara a világ meghatározó növénytáplálással foglalkozó cégeként az agráriumban nyert szakismereteit hozná. A több mint 100 éves múlttal rendelkező agrár inputnyag-forgalmazó mintegy ezer agronómussal dolgozik világszerte.


"Mindkét vállalat több mint 65 országban van jelen, és szoros szinergia van az innovációs központjaink között" - mondta Luq Niazi, az IBM kereskedelmi iparágának ügyvezető igazgatója. A gazdaságokban egyre több és több feldolgozandó adat keletkezik, miközben maguk a gazdák csak egy kis részét hasznosítják ezeknek, mivel nehéz értelmezhető információt nyerni belőlük. A két világcég ezen a téren nyújtana nekik segtíséget. De adatokat szolgáltatna a platform a domborzatról vagy az agrárpiacokról is, valamint alkalmassá tennék a modern digitális ezsközök adatainak fogadására is.

A fejlesztés jelenlegi fázisában még csak az innovációs csoportokat alakítják ki az USA-ban, Európában, Szingapúrban és Brazíliában. Az első szolgáltatások mégis már idén év végén elindulhatnak a cégek reményei szerint. Tekintve a Yara szaktudását, nem meglepő, hogy az egyik beépülő szoftver éppen a tápnanyag-utánpótlás számításában lenne a gazdák segítségére.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?