Fillérekért is vehetsz földet ezen a magyar vidéken: már ennyiért is van ajánlat

Fillérekért is vehetsz földet ezen a magyar vidéken: már ennyiért is van ajánlat

2009 folyamatosan drágulnak a termőföldek Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a 2009-től 2020-ig tartó időszakban mintegy 3,5-szeresére nőtt a szántó besorolású termőföldek átlagára, míg a bérleti díjuk 2,5-szörösére emelkedett. A legdurvább áremelkedés a szántók, a gyep és a gyümölcsösök földforgalmi átlagárában, illetve a szántók, a gyümölcsösök és az erdők átlagos bérleti díjában volt megfigyelhető.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

2020-ban sem állt meg a termőföld drágulása Magyarországon, legyen szó adásvételről vagy földbérletről. Ahogy azt az OTP Jelzálogbank szakemberei a Termőföld Értéktérkép 2021 című elemzésükben megállapították, a termőföldek áremelkedése az összes eladott földterület méretének a tranzakciószámétól elmaradó mértékű visszaesése mellett ment végbe. A termőföld immár évtizedes távlatban töretlen áremelkedésének főbb okai az alábbiak:

  • a növénytermesztés átlagosnál magasabb jövedelmezősége,
  • a területalapú támogatások,
  • a termőföld legalább öt éves haszonbérbe adásából származó jövedelem adómentes,
  • a sokéves átlagot meghaladó termény árak,
  • a rendkívül kedvező kamatkörnyezet és forráskínálat a termőföld vásárlásához, illetve a bankok élénk agrár-
    aktivitása.

Az, hogy a koronavírus-járványnak milyen hatása volt a földpiacra, az egyelőre még nem egyértelmű. A szakemberek szerint az esetleges válság hatásokat ellensúlyozhatja az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó, idén januárjától bevezetett szabályozás, ahogy arról az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mennyibe kerül a föld?

A KSH adatbázisa szerint az egyes művelési ághoz tartozó termőföldek átlagára több mint háromszorosára nőtt a 2009-től 2020-ig tartó időszakban (bár a szőlőre és az erdőre ez nem igaz). Míg egy hektárnyi szántót 2009-ben 491,2 ezer forintért lehetett megvásárolni, ez 2019-re 1,582 millió forintra emelkedett. A drágulás 2020-ban sem állt meg, ekkor 1,719 millió forintba került egy hektárnyi szántó, vagyis egy év alatt csaknem 8,7%-kal nőtt meg ezen művelési ághoz tartozó földterületek átlagos ára. A gyepek hektárja 2009-ben még csak 242 ezer forint volt, ami 2019-re 749,6 ezer forintra emelkedett, 2020-ra pedig további 11,7%-kal nőtt, 837,3 ezer forintra. A szőlők már 2009-ben is drágák voltak, hektárjuk 977,3 ezer forintba került, tíz évvel később 2,292 millió forintot kértek el érte. 2020-ra ehhez képest további 4,3%-kal drágult a szőlők ára, 2,39 millió forintra hektáronként. A gyümölcsösök hektárja a vizsgált időszak elején még 663,7 ezer forintba került, 2019-re ez azonban közel 1,988 millió forintra nőtt. 2020-ban pedig további 12,9%-kal drágultak a gyümölcsösök, így tavaly már 2,244 millió forintba került egy hektár belőlük. Az erdőterületek hektárja 2009-ben 368,9 ezer forint volt, de ez 2019-re 747,9 ezer forintra nőtt. 2020-ban pedig 796,2 ezer forintba került egy hektárnyi erdő, vagyis egy év alatt ezek is 6,5%-kal lettek drágábbak.

A földbérleti díjak is hasonló mértékben drágultak a vizsgált időszakban. Amíg 2009-ben egy hektárnyi szántót 25,9 ezer forintért lehetett bérelni, ez 2019-re 60 ezer forintra nőtt, a következő évben pedig további 7,3%-kal drágult, 64,4 ezer forintra. A gyepek bérlése 2009-ben hektáronként még csak 12 ezer forint volt, ami 2019-re 29,3 ezer forintra emelkedett, 2020-ra pedig további 7,8%-kal nőtt, 31,6 ezer forintra. A szőlők bérleti díja 2,7-szeresére nőtt 2009 és 2020 között, 42,7 ezer forintról 100,8 ezer forintra. 2019-ben még csak 95,2 ezer forint/hektár volt a szőlők bérleti díja, az a drágulás egy év alatt 5,9%-os volt. A gyümölcsösök 32 ezer forint/hektár áron voltak bérelhetőek 2009-ben, de ez 2019-re 81,3 ezer forintra nőtt, 2020-ra pedig 85,7 ezer forintra. Az utolsó évben az áremelkedés 5,4%-os volt. Az erdőterületek bérleti díja 11 év alatt csaknem 2,5-szeresére emelkedett. Amíg 2009-ben egy hektárnyi erdőt 13,2 ezer forintért lehetett bérelni, addig ez az összeg 2019-ben már 30 ezer forint volt, 2020-ban pedig 32,5 ezer forint, vagyis az utolsó évben 8,3%-kal emelkedett. Ezzel kapcsolatban az Agrárszektor legutóbbi elemzése itt olvasható.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hol olcsóbb, hol drágább?

A KSH legfrissebb statisztikái szerint Magyarországon 2020-ban Hajdú-Bihar megyében volt a legmagasabb a szántók földforgalmi átlagára, egy hektárért 2,519 millió forintot kellett fizetni. Ezt követte Békés megye közel 2,24 millió forintos árral, majd Tolna megye, csaknem 2,199 milliós hektáronkénti átlagárral, a negyedik, már nem dobogós helyezett pedig Győr-Moson-Sopron megye volt, valamivel több 2 millió forintos átlagárral. A rangsor másik végén találjuk Nógrád megyét, ahol "mindössze" 937 ezer forintba került egy hektárnyi szántó, majd közel holtversenyben Zala (1,150 millió forint/hektár) és Heves (1,150 millió forint/hektár), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye, közel 1,168 millió forintos hektáronkénti árral.

A szántók átlagos bérleti díját illetően a lista tetején Tolna (87 ezer Ft/ha), Hajdú-Bihar (85,7 ezer Ft/ha), Szabolcs-Szatmár-Bereg (85,1 ezer Ft/ha) és Békés (73,6 ezer Ft/ha) megyéket találhatjuk. Ezzel szemben 2020-ban a legolcsóbban Nógrád megyében lehetett szántót bérelni, 41,2 ezer forintért. Ezt követte Veszprém (44,3 ezer Ft/ha) és Heves (45,3 ezer Ft/ha) megye, valamint Pest megye 46,5 ezer forint/hektáros átlagos bérleti díjjal.

Összességében elmondható, hogy az utóbbi évek statisztikáit figyelembe véve évi szinten átlagosan 50-130 ezer forinttal drágult az egyes, művelés alá vont területek átlagára. A bérleti díjak pedig körülbelül 3-5 ezer forinttal drágultak hektáronként. Ez azonban csak egy durva becslés, amelyet mindkét irányba módosíthatnak az árakat befolyásoló egyéb tényezők. Az azonban már most biztosra vehető, hogy a termőföldek árának emelkedése nem fog megállni a következő években sem.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?