Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.
Az előrejelzés szerint ma estig főként az Északi-középhegység tágabb környezetében tartósan borult maradhat az idő. Az északkeleti, keleti tájakon megszűnik a csapadék, majd az Észak-Dunántúlon helyenként eső várható. A déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen megélénkül, helyenként megerősödik, Sopron térségében viharos közeli lökések is előfordulhatnak. Késő estére 0 és +8 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz az idő. Elszórtan, nagyobb eséllyel az északi megyékben eső, záporeső várható. A délkeleti szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön meg is erősödik.Késő délutántól, estétől a Nyugat-Dunántúlon egyre több helyen számíthatunk esőre, záporra. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte északkeleten még kisüt nap. nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de a Tiszántúlon csak délután, és csak néhol lehet csapadék. A délkeleti, majd az északira forduló szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északnyugaton kissé hidegebb lesz.









