Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!
A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A konferenciára idén először 0. nappal is készülünk!
Regisztráljon most még EARLY BIRD áron!
Első sorban fontos egy kis betekintést nyerni, hogy milyen technológiával is állunk szemben. A körülöttünk lévő anyagok mindegyike, így a növények is a fényt elnyelik vagy visszaverik. Azonban az emberi szem a napból érkező elektromágneses sugárzás csak egy kis részét képes az agyunk által feldolgozhatóvá tenni, azaz színekként érzékelni. A hagyományos RGB kamerák ezt a színtartományt érzékelik. Ezzel szemben a multispektrális kamerarendszerekben lévő 5 (+1 RGB) lencse és fényszenzor mindegyike a fény egy adott, szűk hullámhosszát képes megkülönböztetni - írja a Nyír-Chem közleményében.
Ezen eszközök képesek megjeleníteni az olyan távoli, valamint közeli infravörös tartományokat is, amik szabad szemmel nem láthatóak
- emelte ki dr. Gerda Anikó növényorvos, a Nyír-Chem Kft. ügyvezetője.
Abból, hogy a fotoszintézisben kulcsszerepet betöltő klorofillmolekulák a fény közeli infravörös tartományát (NIR) milyen erősen verik vissza vagy nyelik el, következtethetünk az adott növényállomány kondíciójára, és betekintést kaphatunk a növényélettani folyamatokba.
A multispektrális felvételek felhasználási lehetőségei a növénytermesztés során
A drónokkal történő adatgyűjtéskor a tábla különböző pontjairól jellemzően több ezer különálló fotó készül. Ezeket szoftveresen összefűzve egy úgynevezett ortomozaikot kapunk, azaz jelen esetben egy térképet a táblánkról. Ez pedig több esetben is jól hasznosítható.
1. Területmérés
Egy adott terület oldalhosszai centiméteres pontossággal meghatározhatóak, ami például egy ültetvénytelepítést megelőzően hasznos információkkal szolgálhat a tervezés során. Ugyanilyen pontossággal felmérhető a táblák tényleges területei is.
2. Növényállomány felmérés
A gazdálkodó már a termelési ciklus egy korai fázisban képet kaphat arról, hogy a felvételezés időpontjáig milyen károk érték. A vadkár, az agrotechnikai hiba, valamint a kelési hiányosságok mind felderíthetőek és számszerűsíthetőek ezáltal.
3. Tápanyagellátottság felmérés
A felmérést követően egy térképet kapunk, amin vizuálisan egyben látható a táblán lévő növények kondíciója. Ezután következik a zónák lehatárolása annak érdekében, hogy precízen juttassuk ki a tápanyagokat. Nagy arányú kelési veszteségek esetén az is megtörténhet, hogy egy adott területrészre nem juttatunk ki tápanyagot.
A növények állapotából következtethetünk a tápanyagellátottságra, azonban fontos leszögezni, hogy ez a módszer csak részben helyettesíti a talajvizsgálatokat. Ugyanakkor gyors és költséghatékony alternatívát nyújthat azoknak a gazdáknak, akik szeretnék kiaknázni a precíziós munkagépeikben rejlő lehetőségeket
- mondta dr. Gerda Anikó növényorvos.
4. Differenciált fejtrágya kijuttatási terv
A zónák lehatárolását követően megfelelő formátumú (shp. vagy kml.) fájlokat generálhatunk, amely során a terv már átvihető a kijuttatórendszerre is, ezen esetben a műtrágyaszóróra. A Nyír-Chem Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy ezt elsősorban azoknak a gazdáknak ajánlják, akiknek rendelkezésére áll olyan műtrágyaszóró, amivel differenciáltan juttatható ki műtrágya.
5. Differenciált növényvédelmi kijuttatási tervek
A gyomfoltok felderítésében szintén nagy segítségünkre lehetnek a multispektrális felmérések. Egy gyomnövény más fotoszintetikus aktivitással rendelkezik, mint egy kultúrnövény. Így a georeferált térképeken a gyomok élesen elkülönülnek. Azok a gazdák, akik rendelkeznek például differenciált kijuttatásra alkalmas permetezőgépekkel, képesek lesznek foltszerű kezeléseket alkalmazni a tábláikon. Ezzel pedig jelentős mértékben spórolni lehet az inputanyagok költségén. Egy másik terület, ahol mindenképpen létjogosultsága lehet a technológiának, az állományszárítás. Sokszor előfordul, hogy egy adott táblán a domborzati, vagy talajviszonyok heterogenitása miatt az állományok nem egyforma ütemben adják le a vizet. A multispektrális felvételezéssel lehetőségünk nyílik elkülöníteni azokat a táblarészeket, ahol indokolt a deszikkálás és a fentebb említett módszerekkel foltszerűen beavatkozni.