A megváltozott csapadékeloszlás és a növekvő párolgási veszteségek miatt világszerte felértékelődtek a légköri nedvességet gyűjtő passzív technológiák. A ködgyűjtés során jellemzően függőleges hálókkal fogják fel a szél sodorta apró vízcseppeket, amelyek a felületen összefolyva, a gravitáció hatására egy gyűjtőtartályba folynak. A módszer ott a leghatékonyabb, ahol gyakori és tartós a ködképződés. Chilében például egy száz hálóból álló rendszer napi 15 ezer liter vizet is képes volt felfogni, míg a marokkói Anti-Atlasz hegységben egy kiterjedt hálórendszer látja el ivó- és öntözővízzel a környező településeket, teljesen külső energiafelhasználás nélkül.

Ezzel szemben a harmatgyűjtés a derült, szélcsendes éjszakai lehűlésre épít, amikor a megfelelő felületeken kicsapódik a levegő páratartalma. Bár egységnyi felületre vetített hozama elmarad a ködgyűjtőkétől, a módszer életképességét jól példázza egy indiai, félszáraz régióban kiépített rendszer sikere. A horvát tengerparton végzett többéves kutatások emellett arra is rámutattak, hogy a meglévő esővízgyűjtő felületeket a szárazabb időszakokban érdemes kiegészítő harmatgyűjtésre is használni.

Ezek a technológiák önmagukban nem jelentenek csodaszert, hatékonyságuk akkor a legnagyobb, ha a helyi vízgazdálkodás más elemeivel - például esővíztározókkal, szivárogtatókkal és a zöldinfrastruktúrával - integrálva működnek. Együttes alkalmazásukkal nemcsak a szélsőséges csapadékesemények okozta károk enyhíthetők, hanem alacsony energiaigényük révén vészhelyzeti víztartalékként is szolgálhatnak.

A technológia hazai alkalmazhatóságát már a gyakorlatban is vizsgálják. Papp Tamás tavaly, 2025-ben publikált tanulmánya szerint a Baja, Salgótarján és Tarany térségében végzett kísérletek rámutattak, hogy a csapadékot és párát egyaránt felfogó integrált rendszereknek itthon is van jövőjük. Bár az eddigi vizsgálatok viszonylag rövid időszakot öleltek fel, az már kirajzolódik, hogy a domb- és hegyvidéki területek mikroklimatikus viszonyai kifejezetten kedvezhetnek a páragyűjtésnek.

Magyarországon nem az a cél, hogy ezek a rendszerek kiváltsák a nagy vízigényű szántóföldi öntözést, erre ugyanis nem elegendő a kapacitásuk. Kisebb kertészetek, faiskolák, palántanevelők vagy friss telepítésű erdők kiegészítő, pontszerű vízellátásában viszont komoly szerephez juthatnak. A rendszerek kiépítésénél ugyanakkor számolni kell a légszennyezettséggel is, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja az összegyűjtött víz minőségét.

Bár a légköri vízgyűjtés nem helyettesíti a csapadék helyben tartását, a talaj vízmegtartó képességének javítását vagy a felszín alatti vizekkel való felelős gazdálkodást, jól mutatja, hogy a megváltozott éghajlati viszonyok között a legkisebb, helyben elérhető alternatív vízforrásokat is érdemes okosan kiaknázni.