Akkora a baj Magyarországon, hogy azonnal lépnie kell a Tisza-kormánynak
Magyar Péter frissen megalakult kormánya már az első ülésén kiemelt prioritásként kezelte a Magyarországot sújtó aszályt és a drámai vízügyi helyzetet.
Magyar Péter frissen megalakult kormánya már az első ülésén kiemelt prioritásként kezelte a Magyarországot sújtó aszályt és a drámai vízügyi helyzetet.
Nemzetközi becslések szerint a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás következményeinek mintegy 90%-a valamilyen módon a vízhez köthető.
Magyar Péter miniszterelnök Marispusztán egyeztetett az aszályhelyzet megoldási lehetőségeiről.
Aranyat érő, helyenként kiadós eső érkezett
Egy strandbüfében az ebédet egy sörrel 5-7 ezer forint alatt nem lehet megúszni idén a Balatonnál.
Egyelőre még nem aggasztó a Fertő tó vízszintje, de a trend kedvezőtlen, az aszály ezt a víztestet is érinti.
A balatoni hajósok környezetszennyezésének csökkentését sürgeti a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) főigazgatója.
A Balaton vízháztartása az elmúlt években egyre érzékenyebben reagál az éghajlatváltozás hatásaira.
Megvan az év első hőségnapja, berobbant a nyári meleg, idén először mutattak a hőmérők 30 fokot.
Magyarországon megismétlődött a tavalyi brutális fagy és komoly károkat jelentettek Lengyelországból is.
Kritikus szintre, alig 70 centiméterre csökkent a Velencei-tó vízszintje, jelentős csapadék hiányában a tó őszre akár teljesen kiszáradhat.
A Bács-Zöldért vezérigazgatója szerint teljesen újra kellene gondolni a gyümölcstermesztést Magyarországon.
Vendéglátóhelyeket, fesztiválokat és taxiszolgáltatásokat ellenőriz a fogyasztóvédelmi hatóság
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előrejelzést tett közzé arról, milyen árvaszúnyog rajzás várható idén.
Kigyulladt és több hektáron ég a nádas és száraz fű Veszprém megyében, Várpalotánál.
Átadták a 20. Borászok Borásza gálán a szakma legfontosabb elismeréseit.
Szeles, ugyanakkor napos idő várja a Balatont körbefutó sportolókat az idei évben.
A Hévízi-kifolyóban az elmúlt évtizedekben trópusi halak és vízinövények vertek gyökeret.
Súlyos károkat okoz a dél-balatoni szőlőültetvényekben az esca és az aranyszínű sárgaság, emiatt több helyen teljes ültetvényrészeket kell kivágni.
A lakosság továbbra is a keleti és déli régiókból a nyugati vármegyékbe, valamint a főváros környékére áramlik.

Fórián Zoltán: Az élelmiszer önrendelkezés az a kulcs, amire stratégiánkat építeni kell.
Jelentősen csökkenés figyelhető meg a tojás fogyasztói árában 2026. 44. hetében az előző év azonos időszakához képest.
A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Folytatódik az előlegfizetés, az egyes jogcímeken közel 87 milliárd forint indul útjára.
Komoly jövedelmezőségi és likviditási nehézségekkel küzd a magyar agrárium, miközben a történelmi aszály a növénytermesztést és az állattenyésztést egyaránt súlyosan érintette.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.