Gyuricza Csaba: A növénytermesztés vált az agrárium orosz rulettjévé
A MATE rektora hangsúlyozta, hogy a jelen korunkat a történészek valószínűleg a „polikrízis időszakaként” fogják említeni.
A MATE rektora hangsúlyozta, hogy a jelen korunkat a történészek valószínűleg a „polikrízis időszakaként” fogják említeni.
A madárinfluenza vírusát mutatták ki egy kaliforniai tejgazdaság nyers tejében, miközben az államban továbbra is emelkedik a megbetegedések száma.
A vajról, annak gyártásáról, fajtáiról és élettani hatásairól indított tájékoztató cikksorozatot a Tej Terméktanács.
Délelőtt nagyobb felhőtömbök vonulnak északnyugatról délkelet felé, emellett hosszabb-rövidebb időre a legtöbb helyen kisüt majd a nap
A teljes uniós tejtermelés és -feldolgozás több mint egyötödét egyetlen tagállam adta 2023-ban.
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, majd a délután északnyugat felől vékonyodik, szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti megyékben akár estig felhős maradhat az ég
Változóan felhős idő várható a legtöbb helyen többórás napsütéssel, majd délután délnyugat felől elkezd növekedni, vastagodni a felhőzet
A fenntarthatóság, az állatjólét és az egészséges életmód is egyre fontosabb szempont a fogyasztóknak.
A folyamatos megújulás, a mindenkori piac követelményeihez alkalmazkodó hatékony válaszadás az agrárium elsődleges feladata lesz a jövőben.
Az élelmiszerboltok tejtermékrészlegeit és raktárait vizsgálták a Szupermenta munkatársai.
Nem akármilyen állattal tarol a magyar gazda: itthon és külföldön is sokan keresik
Októberben átlagosan 3,2 százalékkal nőttek itthon a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint másfél éves csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak októberben.
Az Amerikai Egyesült Államokban először mutatták ki a H5N1 madárinfluenza jelenlétét egy sertésben.
Az élelmiszerhamisítás alja, amikor olyan anyaggal oldják meg a tömeg, vagy térfogatnövelést, ami ráadásul még egészségre káros.
Az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme jelentős növekedést mutatott 2024 júliusában.
Az elmúlt években jelentős változások történtek a magyar tejiparban, sokan kezdtek például feldolgozásba.
Egy egyszerű reggeli jelentős egészségjavulást eredményezhet, beleértve a vérnyomáscsökkentést is, gyógyszeres kezelés nélkül.
A mezőgazdasági minisztérium tisztviselője szerint a mostani mennyiség 0,7 százalékkal haladja meg a 2023-ast.
A 2,8-as UHT tej ára a négy nagy boltláncban tavaly átlagosan 206 forint volt, azonban idén júliustól a kötelező akciózás megszűnésével 329 forintra nőtt.

A zöldségekre elsősorban táplálékként tekintünk, pedig számos olyan biológiailag aktív vegyületet tartalmaznak, amelyek szerepet játszhatnak az egészség megőrzésében.
A karácsonyi kaktusz az ünnepi időszak egyik legkedveltebb szobanövénye, amely megfelelő gondozás mellett gyönyörű, színes virágokkal díszítheti otthonunkat.
Reményt keltő az elmúlt hetek időjárása, de ennél még sokkal több kellene - különösen az Alföldön.
Nem elegendő az optimalizálás, a teljes termesztési rendszert újra kell gondolni.
A vidéki térségek problémái Európa-szerte hasonlóak, a gazdálkodók azonban sokszor úgy érzik, hogy a döntéshozók magukra hagyják őket.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.