Kezdődik a nagy havazás: ennyi hó már rég esett Magyarországon
Visszatér az igazi tél, országszerte lehet havazásra számítani, egyes területeken több mint 20 centis hóréteg is kialakulhat.
Visszatér az igazi tél, országszerte lehet havazásra számítani, egyes területeken több mint 20 centis hóréteg is kialakulhat.
Nagyrészt borult lesz az ég, de a nappali órákban a déli tájakon akár hosszabb időre is szakadozottá válhat a felhőtakaró
Továbbra sem beszélhetünk élénkülésről a hazai tárcsa- és hengerpiacon, miközben a permetezőgépeknél már érzékelhető némi mozgás az év elején.
Csütörtök hajnalban nyugat, délnyugat felől beborul az ég, és nyugaton csapadékhullás kezdődik, amely északkelet felé terjeszkedik.
15 fokos lehet a kontraszt holnap délután
A fagyos és az enyhe légtömeg ismét felettünk feszül egymásnak egy mediterrán ciklon formájában.
86 évvel ezelőtt Miskolc-Görömbölytapolca állomáson brutális számokat mutatott a hőmérő a leghidegebb percekben.
Madárinfluenza okozta több hattyú pusztulását a Keszthelyi-öbölben a befagyott Balatonon, derült ki a NÉBIH laboratóriumi vizsgálataiból.
Számottevő megmaradó hóra egyelőre az ország északi, északkeleti felén számítunk, itt kisebb körzetekben akár 5-10-15 centit meghaladó hó is hullha.
A Bakony lábánál óránkénti 135,7 kilométeres széllökést mértek vasárnap Magyarországon.
Vastag hótakaró sehol sem fog kialakulni, holnap pedig mindenhol eltűnik a fehérség.
Az energiaerdő és energiafű telepítésével olyan talajok hasznosíthatók, melyeken más növények nem igazán nagy sikerrel lennének termeszthetők.
Csípős hideget hozott a hétfő reggel a vasárnapi hidegbetörés után, volt, ahol -10 fok alá hűlt a levegő hajnalban.
Változékony, szeles idő várható a jövő héten, csütörtökön jelentős mennyiségű csapadék érkezhet.
Drasztikusan lehűlt a levegő, országos átlagban kora délután 9,1 fokkal lett hidegebb, mint tegnap.
Helyenként havazásra lehet készülni a mai nap folyamán, a hegyekben vékony hótakaró is kialakulhat.
Az időjárás és a logisztika továbbra is komoly hatással van a globális almapiacra.
Már a kertek alatt a mediterrán ciklon, helyenként hóesésre lehet készülni vasárnap.
A tavaszias hangulatnak egy markáns hidegbetörés vet véget az előttünk álló hétvégén.
Hattyútetemeket találtak a Balaton partjánál, egyelőre még vizsgálják az okokat.

Egy élő állat szállítása jóval több annál, mint hogy az állatot felrakják egy teherautóra, majd elviszik a rendeltetési helyére.
A Dunántúlon már bíztató mennyiségű eső esett, az Alföldön még korai fellélegezni - az ősz folyamán sokkal több csapadék kellene még.
Eddig se volt indokolt eszköz az élelmiszerinfláció ellen, de a legfrissebb adatok fényében végképp nem szól érv a kivezetése ellen.
A klímaváltozás és a vízhiány miatt már nem elég önmagában a magasabb terméshozamra törekedni.
A szakmai munka megerősítését, a szervezet átalakítását és a működési költségek jelentős csökkentését tűzte ki célul a NAK új vezetése.