Másodvetés szeptemberben: itt a lista, ezeket a zöldségeket még most is elültetheted

Másodvetés szeptemberben: itt a lista, ezeket a zöldségeket még most is elültetheted

agrarszektor.hu
Nem kell lemondani a friss, saját termesztésű zöldségekről ősszel, vagy akár kora tavasszal sem, számtalan olyan faj/fajta akad még ugyanis, amelyeket szeptemberben is el lehet vetni, illetve ültetni a kertben. Kerülhet ilyenkor a földbe spenót, különböző salátafélék, fokhagyma, sárgarépa, de retket is vethetünk. Ez utóbbit, valamint a salátaféléket ráadásul a szeptemberi vetés után már akár néhány héttel leszüretelhetjük, és felhasználhatjuk.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Szeptemberben sem áll meg az élet a kertekben, hiszen bőven akad olyan zöldség, amelyet még ilyen is elültethetünk, és habár a többségét már kora tavasszal betakaríthatjuk, akad olyan is, amit már ősszel szedhetünk. Mindezek mellett, kihasználhatjuk a kertben maradt üres részeket is. Olyan növények kerülhetnek most a földbe, mint a fokhagyma, a retek, a spenót vagy a takarmánybab, de arra ügyeljünk, hogy csak olyan fajtákat ültessünk, amelyek kifejezetten őszi vetésűek - írja a gardenersworld.com.

Spenót

A spenótot már most szeptemberben elvethetjük, ha jövő tavasszal minél hamarabb be szeretnénk takarítani. Arra figyeljünk, hogy sekélyen helyezzük el a magokat a földbe, mehet akár közvetlenül a kertbe, de cserépbe is ültethetjük, viszont a talajt minden esetben alaposan készítsük elő! Októbertől, illetve ahogy a nagyobb hidegek beütnek, takarjuk le gyapjúval vagy valamilyen anyaggal a fejlődő növényeket, hogy melegben legyenek. 

Saláta

Többféle salátát is ültethetünk ilyenkor, ráadásul néhány hét múlva akár már be is takaríthatjuk őket. Ügyeljünk arra, hogy ha szabadföldbe kerülnek a magok, akkor az időjárástól viszonylag védett helyre kerüljenek, de ha cserépbe ültetünk salátát, akkor is óvjuk a növényeket. A megfelelő fajtaválasztás nagyon fontos a salátafélék őszi ültetésekor, így nagyon figyeljünk rá!

Veteménybab

Veteménybabot is vethetünk ősszel, a növény ugyanis áttelel, ami azt jelenti, hogy tavasszal már nagyon korán betakaríthatunk termést. Ha fagy vagy hó jön, gondoskodjunk arról, hogy lefedjük a növényeket, nehogy megfázzanak és elpusztuljanak, emellett ügyeljünk a megfelelő fajtaválasztásra is. 

Retek

A retek alig pár hét alatt megérik, ezért érdemes szeptemberben ültetni belőle a kertben. A most még meleg talaj segíti az őszi vetésű fajtákat abban, hogy időben beérjenek, és hamar szedhetővé váljanak.

Tarlórépa és sárgarépa

A fehérrépa egy nagyon gyorsan növekvő növény, ezért még szeptemberben is ültethetünk a kertbe, hiszen hűvös, nedves körülmények között is nagyon jól fejlődik. Akár hat hét alatt már betakarításra alkalmas lehet a növény, és a golflabda méretű termések még a karácsonyi asztalra is tökéletesek lehetnek. A melegebb éghajlatú területeken sárgarépát is vethetünk szeptemberben a tavaszi betakarításhoz. Arra figyeljünk, hogy télen fedjük be a levélzetet, akár fenyőágakkal, akár más talajtakaróval.

Vöröshagyma

Ültessünk ősszel vöröshagymát a kertbe, így jövőre már kora tavasszal lesz saját terméstünk. Olyan fajtát válasszunk, amely jól viseli az őszi és hűvösebb körülményeket, tehát mindenképp kései fajták kerüljenek a földbe.

Fokhagyma

Fokhagymát is ültethetünk szeptemberben a kertbe, figyeljünk arra, hogy 2,5 centiméter mélyre kerüljenek a gerezdek, és egymástól legalább 25 centiméter távolságra helyezzük el őket a megfelelően előkészített talajba. A hajtások már ősszel megjelenhetnek, ezek áttelelnek, és tavasszal ismét elkezdenek majd növekedni. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?