Ennek ma is van létjogosultsága, különösen régi, tájfajta vagy jól bevált, szabad elvirágzású fajták esetében. A magfogás azonban több annál, mint hogy az érett termésből kiszedjük a magot és egy zacskóba tesszük. Tudni kell, mely növényekről érdemes magot gyűjteni, hogyan kerülhető el a nem kívánt kereszteződés, miként kell kezelni a száraz és a nedves termésből származó magokat, és milyen körülmények között őrzik meg legjobban a csírázóképességüket. Az pedig, hogy minden évben vásárolunk a megszokott zöldségfajoknak az újabb fajtáiból magokat, az jó, mert érdemes ezeket kipróbálni, hiszen változatosabbá teszik a családellátó kert és a konyha terményválasztékát.

Ám egy tőlünk több száz-, vagy ezer kilométerre kinemesített új fajta nem biztos hogy nálunk is hozza majd azt, amit elvárunk tőle, hiszen itt mások a környezeti körülmények. Itt értékelődik fel azoknak a fajtáknak a szerepe, melyek már évek óta jól beváltak az adott területen, az adott kertben. Ezek magjait érdemes minden ősszel újra gyűjteni és minden évben tavasszal újra vetni, hiszen nem okoznak majd csalódást.

Nem minden növényről érdemes magot fogni

A magfogás első szabálya, hogy lehetőleg egészséges, erős, a fajta jellegzetességeit jól mutató növényt válasszunk. Nem feltétlenül az elsőként termő vagy a legnagyobb termést hozó példány a legjobb. Érdemes azt a növényt kijelölni, amely egész szezonban egészséges maradt, jól viselte a helyi időjárást, megfelelő termést adott, és alakja, színe, íze megfelel annak, amit az adott fajtától elvárunk. Így jó eséllyel ezeket a tulajdonságokat örökíti majd tovább magjainak genetikai állományában is. A magfogás tulajdonképpen egyszerű szelekció. Ha minden évben a legjobb tulajdonságú növényeket választjuk, az állomány hosszabb távon alkalmazkodhat a saját kertünk körülményeihez. Ha viszont gyenge, beteg vagy rosszul termő növényekről szedünk magot, ezeket a tulajdonságokat is továbbvihetjük. Különösen fontos kerülni azokat a növényeket, amelyek vírusos vagy más, maggal is terjedő betegség tüneteit mutatják. A torzult levelek, szokatlan mozaikos elszíneződés, erős növekedési rendellenesség vagy bizonytalan eredetű betegség esetén jobb lemondani a magfogásról.

Mit jelent az F1 hibrid?

A vetőmagcsomagokon gyakran találkozhatunk az F1 jelöléssel. Az F1 hibrid két genetikailag eltérő, gondosan kiválasztott szülővonal keresztezéséből létrehozott első utódnemzedék. Az ilyen növények rendszerint nagyon egyöntetűek, jó termőképességűek, erőteljes növekedésűek lehetnek, és gyakran valamilyen különleges tulajdonságra, például betegség-ellenállóságra, koraiságra, jó tárolhatóságra vagy egységes termésméretre nemesítették őket. Az F1 hibridekkel nem az a gond, hogy nem képeznek magot. A legtöbbjük teljesen életképes magokat hoz. A probléma az, hogy ezekből a magokból a következő, F2 nemzedékben már nem ugyanaz a növényállomány fejlődik, mint amit az F1 vetőmagból kaptunk. (F1: első utódnemzedék, F2: második utódnemzedék a keresztezéshez viszonyítva.) F2 nemzedékben a genetikai tulajdonságok szétválnak, ezért az utódok között nagy eltérések jelenhetnek meg. Az egyik növény kisebb, a másik nagyobb termést hozhat, megváltozhat az íz, a szín, az érési idő vagy az ellenálló képesség. Ezért szoktuk azt mondani, hogy F1 hibridről nem érdemes vetőmagot fogni, ha a cél az eredeti fajta tulajdonságainak megtartása. Kísérletezni természetesen lehet vele, és akár érdekes növények, termések is megjelenhetnek az utódok között, de kiszámítható eredményre nem számíthatunk. Magfogásra ezért elsősorban a nem hibrid, stabil fajták, tájfajták és szabad elvirágzású fajták alkalmasak.

Az önbeporzó növényekkel könnyebb dolgunk van

A magfogás sikerét az is befolyásolja, hogy az adott növény hogyan porzódik be. A paradicsom, a bab és a borsó többnyire önbeporzó, ezért ezeknél kisebb az esélye annak, hogy a szomszédos fajta génjei bekerülnek az utódokba. Más növények könnyen keresztbeporzódnak. Ilyenek például a tökfélék, az uborka, számos káposztaféle, a kukorica vagy a cékla. Ha ugyanannak a fajnak több fajtáját termesztjük egymás közelében, a rovarok vagy a szél egyik növény virágporát a másikra vihetik. Az így keletkező termés az adott évben még teljesen normálisnak látszik, a változás csak a belőle fogott mag utódaiban jelenik meg. A tökféléknél különösen gyakori a félreértés. Nem minden tök kereszteződik minden más tökkel, de az azonos fajba tartozó cukkini, patisszon és egyes sütőtökfajták könnyen kereszteződhetnek egymással. Aki fajtatiszta vetőmagot szeretne fogni, annak ismernie kell a termesztett növény pontos faját, és szükség esetén térbeli elkülönítést (egymástól minél messzebb tartjuk a két növényt) vagy kézi beporzást kell alkalmaznia.

A száraz termések magjainak kezelése

A magfogás egyik legegyszerűbb csoportját azok a növények jelentik, amelyek magja száraz termésben fejlődik. Ilyen például a bab, a borsó, a saláta, a retek, a hagymafélék és számos fűszernövény. Ezeknél a növényeknél meg kell várni, amíg a mag a növényen teljesen beérik. A hüvelyek, becők vagy termésfalak rendszerint megbarnulnak, megszáradnak, a mag pedig megkeményedik. A magfogásra kijelölt növényeket ezért tovább kell a kertben hagyni, mint amelyeket étkezési célra szednénk. Száraz időben célszerű betakarítani őket a maggyűjtéshez. A levágott termésrészeket szükség esetén még néhány napig vagy hétig szellős, száraz helyen utószáríthatjuk. Ezután következhet a cséplés, morzsolás vagy egyszerű kézi magfejtés. A megtisztított magot nem érdemes azonnal légmentesen lezárni. Először meg kell győződni arról, hogy valóban teljesen száraz. Ha marad benne nedvesség, tárolás közben penészedhet, felmelegedhet vagy gyorsan elveszítheti csírázóképességét.

A nedves termésekből származó magok kezelése

Másként kell bánni azokkal a növényekkel, amelyek magja húsos, nedves termés belsejében fejlődik. Ide tartozik többek között a paradicsom, a paprika, az uborka, a dinnye és a tökfélék. Ezeknél nem elég megvárni az étkezési érettséget. A magfogásra szánt termést lehetőleg teljes biológiai érettségig kell a növényen hagyni. Ez különösen uborkánál és cukkininél feltűnő, mert a fogyasztásra alkalmas fiatal termés magja még fejletlen. A magfogásra kijelölt uborka ezért nagyra nő, héja megsárgulhat vagy megbarnulhat, a magjai pedig megkeményednek. A paprika magja viszonylag egyszerűen kezelhető. Az érett termésből kivesszük a magokat, majd papíron vagy más jól szellőző felületen alaposan megszárítjuk őket. A tökfélék, az uborka és a dinnye magját a termésből kiszedve vízzel át lehet mosni, hogy a hús és a rostok nagy részét eltávolítsuk. Ezután vékony rétegben kell szárítani. Nem célszerű radiátorra vagy erős napsütésre tenni, mert a túl magas hőmérséklet károsíthatja a csírát.

A paradicsommag fermentálása

A paradicsom különleges eset. A magokat nyálkás, kocsonyás burok veszi körül, amely csírázást gátló anyagokat is tartalmaz. Ezt legegyszerűbben rövid fermentálással lehet eltávolítani. Az érett paradicsomból a magot a körülötte lévő kocsonyás anyaggal együtt egy kis pohárba vagy üvegbe kaparjuk. Kevés vizet adhatunk hozzá, majd néhány napig szobahőmérsékleten állni hagyjuk. A folyamat során erjedés indul meg, a kocsonyás réteg lebomlik, és a magok könnyebben megtisztíthatók. Nem kell hosszú ideig erjeszteni, mert a túl sokáig vízben tartott mag csírázásnak indulhat vagy károsodhat. Amikor a nyálkás réteg nagyrészt eltűnt, a magokat bő vízzel át kell mosni, majd szűrőn felfogni és vékony rétegben teljesen megszárítani.

A magok szárítása

A jó tárolhatóság egyik legfontosabb feltétele az alapos szárítás. A mag számára a nedvesség és a meleg együtt különösen kedvezőtlen. Minél nedvesebb a mag, annál gyorsabban zajlanak benne az öregedési folyamatok, és annál nagyobb a penészedés veszélye. A magokat szobahőmérsékleten, árnyékos, száraz, jól szellőző helyen érdemes szárítani. Kiteríthetjük őket papírra, tányérra vagy szitára. A nagyobb magvakat időnként átforgathatjuk. A szárítás ideje a mag méretétől és a környezet páratartalmától függ. A türelmetlenség itt gyakori hiba, mert egy kívül száraznak tűnő nagyobb bab- vagy tökmag belseje még tartalmazhat a kelleténél több nedvességet.

Hogyan tároljuk a saját vetőmagot?

A teljesen megszárított vetőmag legnagyobb ellensége a meleg, a magas páratartalom és a gyakori hőmérséklet-ingadozás. A magokat ezért hűvös, száraz és sötét helyen célszerű tárolni. Kis mennyiség esetén papírtasak, boríték vagy jól kiszárított mag esetén zárható üveg is használható. A legfontosabb, hogy minden tételt pontosan felcímkézzünk. Legalább a növény faját, fajtáját és a magfogás évét érdemes felírni. Néhány év múlva ugyanis szinte lehetetlen emlékezetből megkülönböztetni a hasonló magtételeket. A különböző növények magjai eltérő ideig őrzik meg csírázóképességüket. A hagymafélék és egyes fűszernövények magja viszonylag gyorsan öregszik, míg a paradicsom, az uborka vagy egyes tökfélék megfelelő körülmények között több évig is jól csírázhatnak. Bizonytalan, régebbi vetőmagnál érdemes vetés előtt egyszerű csíráztatási próbát végezni.

A saját magfogás több mint takarékosság

A saját vetőmag gyűjtése nem pusztán arra jó, hogy kevesebbet kelljen költeni tavasszal. Segítségével megőrizhetünk régi fajtákat, családi vagy helyi növényváltozatokat, és hosszabb idő alatt olyan állományt alakíthatunk ki, amely jól alkalmazkodik kertünk talajához és mikroklímájához. A sikerhez azonban tudatosan kell választani a magfogásra szánt növényeket. Érdemes kerülni az F1 hibrideket, ha fajtaazonos utódokat szeretnénk, figyelni kell a keresztbeporzódás lehetőségére, és különbséget kell tenni a száraz termésből és a húsos termésből kinyert magvak kezelése között. A megfelelően beérett, gondosan megtisztított, alaposan megszárított és hűvös, száraz helyen tárolt vetőmag nemcsak a következő évi kert alapja lehet, hanem egy jól bevált fajta hosszú éveken át történő megőrzésének eszköze is.