Kisokos a kertek legnépszerűbb dísznövényéhez

agrarszektor.hu
Úgy tűnik végre vége a fagyoknak, és egyre jobban melegszik majd az idő az elkövetkező napokban, ezért itt az ideje, hogy megvegyük és elültessük, vagy előhozzuk a pincéből az átteleltetett muskátlikat. A muskátli az egyik legnépszerűbb dísznövény a kertekben, ugyanis nem csak a gondozásuk, de a szaporításuk és a teleltetésük is nagyon egyszerű. Egészen nyár elejétől az őszi fagyokig folyamatosan virágzik, van azonban néhány dolog, amire érdemes odafigyelnünk a nevelése során, ezeket szedtük most össze.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Folyamatosan egyre enyhébb és melegebb lesz idő, reggel sem kell már fagyokra számítani, így nyugodtan elültethetjük a muskátlikat, és kirakhatjuk őket végleges helyükre. Érdemes azonban mindig figyelemmel kísérni az időjárás-előrejelzéseket, ha ugyanis mégis keményebb fagyokat mondanak, akkor semmiképpen se rakjuk ki a növényeket, mert könnyen megfagyhatnak. A muskátli az egyik leggyakoribb dísznövény a kertekben, egész nyáron virágzik, mégsem igényel sok figyelmet sem a nevelése, sem pedig a gondozása.


Amennyiben most vásárolunk muskátlit, érdemes szakboltban megvásárolni a palántát, és néhány napon belül el is ültetni azt. Nem árt beszereznünk speciális muskátliknak való földet sem, illetve nagyobb cserepeket vagy ládákat az ültetéshez. Sokan teleltetik a muskátlit és a hideg idő közeledtével lerakják őket a pincébe, vagy valamilyen hűvösebb helyre, ahol átvészelhetik a fagyokat. Ha a teleltetés sikeres volt, akkor eljött az ideje, hogy az átteleltetett növényeket is kiültessük. Ebben az esetben azonban a régi gyökereket, valamint az elszáradt leveleket mindig vágjuk vissza átültetés előtt, ettől lesz ugyanis később egészséges a muskátlink.

Az ültető edény szinte bármilyen anyagból készülhet, csak arra figyeljünk oda, hogy a felesleges eső vagy öntözővíz el tudjon szivárogni belőle, ezért mindig rakjunk alá alátétet.A muskátli ültetésekor mindig figyeljünk arra, hogy a földet ne tömörítsük le túlságosan a növény körül, fontos ugyanis, hogy elegendő levegőt kapjon a növény gyökere. Gondoskodjunk mindig tápoldat beszerzéséről is, a legcélszerűbb a vízben oldódó tápoldat használata, így ugyanis az öntözéssel egy időben megoldhatjuk a tápanyagok kijuttatását. Tápoldatozni az első két-három hónapban nem szükséges, ekkor még ugyanis a földben lévő tápanyagokat használja fel a növény. 


A muskátli leginkább a melegebb, napos területeket kedveli, nem szabad azonban olyan helyre sem tenni, ahol egész nap éri őt a napfény, mert könnyedén megéghet. Nyáron, amikor nagyon meleg van, naponta kétszer is meglocsolhatjuk a növényeket, fontos azonban, hogy ezt kora reggel és késő este tegyük. Figyeljünk arra, hogy a levelekre ne nagyon kerüljön víz, mert könnyen megéghetnek, és nyáron a tűző napsütésben se locsoljunk, mert a meleg földre kerülő víz kiégetheti a gyökereket is.

Megszokott dolog, hogy a muskátlihoz kísérőnövényt ültetünk. Ilyenkor mindössze arra kell figyelni, hgy a társnövény környezeti igényei megegyezzenek a muskátliéval. Választhatunk például fűszernövényeket kísérőnövénynek, mint a metélőhagyma, a borsfű, a majoranna, a kakukkfű vagy a bazsalikom, de egynyári virágpalántákkal is kísérletezhetünk.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?