A 2024-es év fordulópontot jelentett a jelenkori klímaváltozás szempontjából: a Copernicus, a NASA, a NOAA, a Berkeley Earth és a brit Met Office egybehangzóan azt jelezték, hogy az éves globális átlaghőmérséklet 1,5 °C-kal meghaladta az 1850–1900-as évek átlagával definiált iparosodás előtti szintet.

Egy frissen, az npj Climate and Atmospheric Science folyóiratban közlés alatt álló tanulmány és egy 2025-ös, a Communications Earth & Environment lapban megjelent elemzés is ezt a kérdést járja körül: mit jelent ez valójában, és mikor várható a tartós átlépés?

Mit jelent valójában a 1,5 fok átlépése?

A Párizsi Megállapodás szövege nem definiálja egyértelműen, mikor tekintendő az 1,5 °C-os küszöb átlépettnek. Egyetlen év önmagában nem elegendő, hiszen a természetes változékonyság (például az El Niño–La Niña ciklus vagy a vulkánkitörések) komoly hullámzást okozhat a globális középhőmérsékletben. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) ezért a felmelegedés szintjét 20 éves mozgóátlaggal definiálja: az átlépés évének a küszöböt először meghaladó 20 éves időszak középső évét tekinti. Ennek hátránya, hogy csak évtizedes késéssel állapítható meg utólag, mikor realizálódott a határ átlépése.

A 2025-ben megjelent tanulmány éppen ezt a problémát igyekszik feloldani egy új, „ClimTrace" nevű referencia-adatsorozattal. Számításaik szerint a 2024-es évi átlag globális felszíni léghőmérséklet (GSAT) 1,62 °C [1,55–1,69] volt az iparosodás előtti felett (1. ábra), a 2024-re vonatkozó 20 éves átlag azonban még csak 1,39 °C [1,29–1,49]. Adataik szerint a 20 éves átlag várhatóan 2028-ban (valamikor 2025 és 2032 között) éri el az 1,5 °C-os küszöböt (2. ábra).

1. ábra: ClimTrace globális átlagos felszíni hőmérséklet (GMST) és globális felszíni léghőmérséklet (GSAT) éves átlagainak és 20 éves átlagainak anomáliaadatai a preindusztriális referencia periódushoz (1850–1900) képest. A 2034-ig terjedő előrejelzések 2023-tól kiterjesztési korridorként, az SSP-forgatókönyv-adatok és az ÜHG-kibocsátási forgatókönyvek 2021-től színes kiterjesztési vonalakként jelennek meg (SSP1-1.9 világoskék, SSP1-2.6 sötétkék, SSP2-4.5 narancssárga, SSP5-8.5 piros). (Forrás: Kirchengast és Pichler (2025))

2. ábra: A ClimTrace GST adatsor GSAT-változási adatai a 2010 utáni időszakra, valamint annak előrejelzéssel, kivetítéssel és forgatókönyvekkel történő kiterjesztése a 2024–2050 időszakra. Külön kiemelve szerepel a négy javasolt párizsi megfelelőségi/túllépési osztály. A „párizsi tartomány” és a „párizsi túllépés” közötti különbségtétel, amelyet a „jóval 2 °C alatt” kifejezés ésszerű felső határaként javasolt 1,7 °C jelöl ki, a jobb oldalon szintén kiemelve látható. (Forrás: Kirchengast és Pichler (2025))

A modellek lemaradtak a valóság mögött

Nordling és munkatársai (2026) a CMIP6 klímamodellek együttesét vetették össze az ERA5 megfigyelési adatokkal. A modellek 2027 és 2031 közé jelezték előre az 1,5 °C első átlépését, vagyis 3–7 évvel későbbre, mint ami valójában történt. Ennek két fő oka lehet: 

• egyrészt a 2023–2024-es erős El Niño átmenetileg felerősítette a felmelegedést,
• másrészt az utóbbi években a felmelegedés üteme ténylegesen felgyorsult.

Ezt erősíti meg Foster és Rahmstorf idei tanulmánya is.

A gyorsulás hátterében több tényező áll: a hajózási kibocsátásokra 2020-tól érvényes szigorúbb kéntartalom-szabályok, a kelet-ázsiai légszennyezés-csökkentési erőfeszítések és a 2022-es Hunga Tonga vulkánkitörés által a sztratoszférába juttatott vízgőz. Ezek mind az aeroszolok hűtő hatásának csökkenését eredményezik, így a szén-dioxid és más üvegházgázok, valamint pozitív visszacsatolási mechanizmusok által okozott felmelegedés erőteljesebben érvényesül.

Tanulságos, hogy a közeljövőre (2015–2065) magas (0,33 °C/évtizednél nagyobb) felmelegedési trendet mutató modellek lényegesen jobban illeszkednek a megfigyelésekhez, míg a „lassú" modellek (0,28 °C/évtized alatt) csak 2028–2030-ra jelzik a 1,5 °C-os átlépést, vagyis a megfigyeléseket lényegesen alulbecslik.

A 2 fok elkerülése szinte lehetetlen, a 3 foké még nem

A jövőre vonatkozó következtetések reményt és aggodalmat egyszerre keltenek. A modellek szerint 

a 2 °C átlépése a század közepéig (2040–2050) szinte elkerülhetetlen: az egyik legszigorúbb klímaváltozási forgatókönyv (SSP1-2.6) mellett is a modellek 75%-a átlépi ezt a küszöböt.

A magas és alacsony kibocsátási forgatókönyvek között mindössze mintegy 10 év különbség adódik a 2 °C első elérésében.

A 3 °C esetén azonban már markáns különbségek mutatkoznak. A magas kibocsátású SSP5-8.5 forgatókönyvben a modellek többsége 2073 előtt eléri ezt a szintet, míg az erős mérséklést feltételező SSP1-2.6 pálya mellett a modellek 85%-a egyáltalán nem lépi át a 3 °C-ot.

Ez egyértelműen rámutat: a kibocsátáscsökkentés legnagyobb haszna nem a közeljövőben, hanem évtizedes távlatban válik döntővé. Itt válik el ugyanis, hogy fokozatos alkalmazkodásról vagy katasztrofális, akár éghajlati billenőpontokat is érintő következményekről beszélünk-e.

Összefoglalás

A két tanulmány lényegében egymást kiegészíti. A Kirchengast–Pichler-féle a ClimTrace megfigyelési adatsorozatra épül és a 20 éves IPCC-szabványt finomítja, míg Nordling és munkatársai megközelítése modellalapú. A két megközelítés ugyanakkor egymást erősíti: a 1,5 °C tartós átlépése néhány éven belül szinte elkerülhetetlen, a 2 °C a század közepéig szintén nehezen kerülhető meg.

A klímapolitika valódi tétje most a 2 és 3 °C közötti tartomány. Itt dől el, hogy fokozatos alkalmazkodásról vagy nehezen kezelhető hatásokról beszélünk-e a század második felében.