Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A vetőmag ágazat legnagyobb eseményét rendezik meg két év múlva Budapesten - jelentette ki Takács Géza, a magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezetének elnöke. A Nemzetközi Vetőmag Szövetség világkongresszusa a legnagyobb hazánkban rendezett szakmai rendezvény, amelyre körülbelül kétezer embert várnak, ezért már meg is kezdték a szervezést. A hazai szövetségen belül külön bizottság foglalkozik ezzel a feladattal.
A világkonferenciát idén Lengyelországban - Krakkóban - tartották, jövőre pedig Uruguayban rendeznék. Előrejelzések szerint az európai cégek vezetői majd inkább a budapesti rendezvényen képviseltetnék magukat. A hatnapos konferencia a szakmai előadások mellett kapcsolatépítési lehetőségeket nyújt a résztvevőknek.
Magyarország 1938 óta tagja a Nemzetközi Vetőmag Szövetségnek. A hazai szervezetnek 817 tagja van, akik éves szinten 100 milliárd forintos árbevételt érnek el. Magyarország - Franciaország, Hollandia, az Egyesült Államok, Németország és Chile után - a hatodik legnagyobb vetőmag exportőr a világon. A szektorban tevékenykedő vállalkozások évente több mint 100 különböző fajból, csaknem 1500 fajta vetőmagot állítanak elő.