Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
A Magyar Közlönyben megjelent Fazekas Sándor rendelete, amelyben az áll, hogy a termelők a mezőgazdasági károk kompenzálására vissza nem térítendő, csekély összegű támogatásnak minősülő jövedelempótló támogatást vehetnek igénybe. A kormány 100 millió forintos keretösszeget határozott meg azokra a károkra, amelyeket a migránsok a déli országhatárnál okoztak.
Jelentkezzen most az Agrárium 2016 konferenciára!
A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők lehetnek jogosultak, aki nyilatkoznak arról, hogy kárukat illegális bevándorlók okozták, valamint arról, mekkora az érintett termőföldterület, mi a hasznosítás módja. A gazdálkodóknak nyilatkozniuk kell arról is, hogy van agrárkamarai falugazdászi igazolásuk, illetve nem állnak felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt.
A jövedelempótló támogatás mértéke szántóföldnél legfeljebb 15 ezer forint hektáronként, míg ültetvények vagy szántóföldi és egyéb zöldségféléknél - ideértve e növénykultúrák fóliás vagy üvegházi termesztését is - legfeljebb 30 ezer forint hektáronként.