Most ide fektette pénzét a milliárdos magyar

agrarszektor.hu
Több mint 1,2 milliárd forintot fordított egy hűtőház felépítésére a gyümölcs bércsomagolással és bérhűtéssel foglalkozó BLTZ-Invest Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gégényben. A társaság Bige László milliárdos nagyfektető tulajdonában van, aki a pétfürdői Nitrogénművek Zrt. tulajdonosaként leginkább a műtrágyagyártás révén kötődik a mezőgazdasághoz.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A nyíregyházi székhelyű BLTZ-Invest Kft. az 1 milliárd 286 millió forint értékű beruházás megvalósításához a Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati kiírásán csaknem 489 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott - idézi a cég honlapját az MTI. A mintegy hatezer négyzetméteres hűtőház több mint háromezer tonna gyümölcs tárolására alkalmas, a projekt segítségével pedig közel harminc embernek kínálhatnak majd álláslehetőséget. A cégnél jelenleg tízen dolgoznak.

A cégnyilvántartási adatok szerint a BLTZ-Invest Kft. Bige László tulajdonában van. A milliárdos befektető eddig elsősorban a pétfürdői Nitrogénművek Zrt. tulajdonosaként, illetve a műtrágyagyártás révén kötődött a mezőgazdasághoz. Mint ismert, további terjeszkedésként 2013-ban meg akarta vásárolni a legnagyobb hazai agrárintegrátor vállalat, a nádudvari KITE Zrt. többségi részesedését, de végül őt megelőzve Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató ütötte nyélbe ezt az üzletet.

A BLTZ-Invest Kft. 2014-ben 2,2 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Mérleg szerinti eredménye pedig 888 ezer forint volt.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?