Felelős működés a Hungranánál (x)

agrarszektor.hu
Az izocukorgyártó Hungrana Kft.-t megbízható működése és az európai piacon elfoglalt vezető szerepe a régió egyik legfontosabb szereplőjévé teszi. A gazdasági társaság társadalmi szerepvállalását legfőképp úgy teljesíti, hogy évtizedek óta éppolyan megbízható partnere a térség civil, non-profit és önkormányzati szereplőinek, mint a termelő folyamataiban beszállítóként vagy kereskedelmi partnerként részt vevő szervezeteknek.

A kukorica-feldolgozással foglalkozó vállalat felelős működésének célját olyan átfogó értékteremtésben látja, amely egyaránt szolgálja a cég közvetlen környezetét, különböző érintettjeit és a társadalom egészének javát. A fókusz természetesen Fejér megyében van, a vállalat a helyi és régiós programokat, kezdeményezéseket támogatja a legnagyobb mértékben, iskolákat, kórházakat segít, de hozzájárul a felnövekvő generáció egészséges, sportos fejlődéséhez is. A Hungrana Kft. az Fejér Megyei Önkormányzattal karöltve a megyei gazdaságfejlesztési célok megvalósítását és a társadalmi kapcsolatok erősítését tűztük ki célul, melynek elérése érdekében a két intézmény az idei évben stratégiai partneri megállapodást kötött egymással.

"Nem csupán anyagi támogatást nyújtunk, nagyon sok esetben tárgyi eszközökkel segítünk egy-egy szervezetnek. Idén a székesfehérvári és dunaújvárosi Családsegítő Szolgálatnak a munkáját támogattuk lap topokkal és mobiltelefonokkal, de lap topokat adományoztunk a székesfehérvári Viktória Központnak is, akik egy mozgássérülteket segítő szervezet. Szintén tárgyi adománnyal segítjük a Fejér Megyei Tűzoltóságokat (a pusztaszabolcsi, a székesfehérvári, a dunaújvárosi, a sárbogárdi Tűzoltó Parancsnokságok), valamint több esetben is égési kötszereket biztosítottunk a Fejér Megyei Mentőállomások részére."- mondja Telkes Angelika, HR vezető.

 

A cég emellett a régió sportegyesületeinek is számos esetben támogatója, így az Alba Volán Sportclub Öttusa Szakosztályának, vagy a székesfehérvári Széchenyi Szakgimnáziumban működő Bezzegi Attila Sportalapítványnak, akiknek kézilabda csapata az augusztusi, Norvégiában rendezett mérkőzésre a Hungrana támogatásával jutott el.

A Hungrana, mint hazánk legnagyobb izocukor gyártó vállalata a Magyar Élelmiszerbanknak adományozott közel 100 kg dextróz (szőlőcukor) mellett éves szinten közel egy tonna szőlőcukrot biztosít a legnagyobb hazai tömegsport események számára, mint a III. CEP Fehérvár Félmaraton, a Vivicitta, a Kékes Csúcsfutás, a Tour de Tisza-tó, a Mozdulj! Kerékpáros Nap Gárdonyban vagy a Balaton-átúszás. Ezeken a rendezvényeken sokszor vesznek részt a cég munkatársai is akár egyénileg és/vagy csapatban, természetesen a Hungrana őket külön is támogatja mezzel vagy a nevezési díj átvállalásával.

Az élelmiszeripari cégnél egy tíz főből álló CSR csapat felel a menedzsment által meghatározott, éves támogatási keretösszeg leghatékonyabb szétosztásáért, az éves programok tervezéséért, valamint az ő hatáskörükbe tartozik az adományok beszerzése és célba juttatása is. A vállalat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kollégái bevonásával, közreműködésével teljesítse a kitűzött célokat, a társadalom iránti felelősségvállalást. Ennek a szemléletnek köszönhetően tavasszal egy önkéntes szemétszedő akció keretén belül munkatársak és családjaik segítségével tisztították meg a gyár környezetében található közterületeket, formálva a kicsik szemléletét a környezet megóvásáról. Ezen felül a gyár területén egy konténer biztosítja a munkatársak részére az otthoni elektronikus hulladékok elhelyezését, illetve a telephelyen másra már nem használható elektronikus hulladék összegyűjtését. Idén került bevezetésre a cég életében az "Ültess egy fát!" program, így májusban minden Hungrana dolgozó egy díszfa-csemetét kapott a zöldebb környezetért és tisztább levegőért, melyet akár saját kertjükben vagy a környékbeli óvodák-iskolák udvarán helyezhettek el az intézmények nagy örömére. A már hagyományosnak mondható, nyár elején megrendezett Hungrana Családi Nap idén nem csak az örömteli kikapcsolódásról, szórakozásról szólt, ez alkalommal a Vöröskereszt munkatársainak segítségével lehetőség nyílt a dolgozók és a meghívott vendégek számára, hogy önkéntes véradáson vehettek részt, ezzel segítséget nyújtva rászoruló embertársaiknak.

"Elsősorban hátrányos helyzetű csoportokat, illetve közfeladatot ellátó szervezeteket patronálunk, főleg a közvetlen környezetünkben, a Székesfehérvár és Dunaújváros közötti régióban. A folyamatos CSR tevékenységünk mellett évek óta jelentősebb évvégi pénzadománnyal támogatjuk a dunaújvárosi és a székesfehérvári kórház gyermekosztályait." - mondja Reng Zoltán, vezérigazgató.

"A gyermekek biztosan egy fókuszpont, tavaly például a Bátor Tábort, helyi könyvtárakat és iskolai játszóudvar-fejlesztést is támogattunk. A mentők és tűzoltóállomások segítése az idei évben indult, mindkét szervezet nagy örömmel fogadta az általunk biztosított tárgyi eszközöket. -teszi hozzá a HR vezető.

Természetesen az év vége felé közeledve is kiveszi részét a cég a rászorulók megsegítéséből, ilyenkor készülnek a karácsonyi "cipősdobozok" a hátrányos helyzetű gyermekeknek, vagy a selejtezésre váró, de jó állapotú, tisztított munkavédelmi bakancsok, vastag téli dzsekik felajánlása a hajléktalanszállók részére, szintén vállalaton belüli összefogással.

"A társadalmi felelősségvállalás a vállalati kultúra szerves részét képezi, és a Hungrana Kft. irányítása, valamint a működése során hozott döntésekben állandó és kiemelt szerepet játszik. A fenntartható fejlődés mind környezetvédelmi, mind társadalmi és gazdasági szempontból alapvető fontosságú a Hungrana számára. Minden rövid és hosszú távú tervünk mögött ez a filozófia áll, hiszen azt valljuk, hogy így lehet stabilan nőni, és így lehet igazán mikro- és makrokörnyezetünk számára is felelősségteljesen működni" - összegzi a vezérigazgató.

További információ: www.hungrana.hu

A Hungrana Kft. a magyarországi élelmiszeripar meghatározó szereplője, hazánk és Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalata, amely az izocukor gyártása mellett talán a bioetanol üzemanyag előállításáról ismert. A cég több mint 1,2 millió tonna, kizárólag GMO mentes kukoricát dolgoz fel éves szinten. A kukoricafeldolgozó vállalat Fejér megye harmadik legnagyobb árbevételű vállalata, a Top 100-as lista szereplője évek óta és a magyar élelmiszeripari export 5,5 százalékát adja.

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
ARASZ Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (x)
Támogatott tartalom

ARASZ Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (x)

Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

ARASZ Gazdálkodási Napló és Farm menedzsment! (x)

Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva az Arasz komoly segítség volt a Gazdálkodási napló és az EGN beadás követelményeinek való megfelelésben a gazdálkodások adminisztrációs terheinek csökkentésében.

EZT OLVASTAD MÁR?