Ennek sokan nem fognak örülni: ma igazi hideg, őszi idő lesz

agrarszektor.hu
A Dunántúl nyugati és déli, valamint az Alföld nagyobb területein felhős, ködös idővel fog indulni a hét, amely később sem fog teljesen eloszlani. Északkeleten eshet egy kevés csapadék, de nem sok. A Dunától keletre északkeleti, délkeleti és déli irányú, mérsékelt szelekre lehet számítani. Hűvös, késő őszi időre számíthatunk egész nap.

HOLNAP JÖN AZ AGROFUTURE 2024 KONFERENCIA 

Fenntarthatóság és innováció az agráriumban

Az AgroFuture 2024 konferencián előad Feldman Zsolt, Hadászi László, Nemes Imre, Petri Bernadett és Vajda Péter is! Még nem késő regisztrálni!

Hétfőn a Nyugat-Dunántúlon tartósan megmaradhat az éjszaka során kialakult alacsonyszintű felhőzet, másutt a délelőtt folyamán mindenütt feloszlik a köd - írja a met.hu. Ezt követően folytatódik a napos idő, de északkeleten átmenetileg több lehet a felhő, ám ebből a csepergésen kívül számottevő csapadék nem valószínű. A Dunától keletre északkeleti, másutt déli, délkeleti irányú lesz a szél, amely mindenütt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható. A tartósan borult tájakon azonban pár fokkal hidegebb is lehet.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

Napközben kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem várható. Bár az éjszaka során a Dunántúl nyugati, délnyugati részein és az Alföldön nagyobb területen köd illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet képződött, hétfőn jórészt meg fog szűnni a köd, azonban a dunántúli területeken tartósan rosszak maradhatnak a látási viszonyok.

A hét során kevesebb csapadék várható, és a hőmérséklet is visszaesik pár fokot, de jelentős lehűlés, komoly fagy nem várható. A hét végén száraz, sokfelé napos idő valószínű. A következő, csapadékot is hozó frontrendszer valószínűleg kedden érkezik, immár nyugat felől, azaz kissé átalakul az időjárási rendszerek áramlási mintázata térségünkben. A következő 6-8 nap során területi átlagban 5-10 mm csapadék valószínű. A maximumhőmérséklet jellemzően 10, a minimumok pedig többnyire fagypont fölött alakulnak. Gyenge fagy inkább csak vasárnap és hétfőn reggelre várható. Ennek megfelelően a talaj hőmérséklete lassan csökken majd a következő napokban.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?