Megtudtuk, hatásos volt-e a fagyvédelem a balatonvilágosi gyümölcsösben

Megtudtuk, hatásos volt-e a fagyvédelem a balatonvilágosi gyümölcsösben

agrarszektor.hu
Az elmúlt hetekben jellemző reggeli fagyok komoly próbatétel elé állították a magyar termelőket. Több fagyvédelmi módszer is létezik, amelyet ilyenkor be lehet vetni, egy balatonvilágosi gyümölcsösben például paraffingyertyát használtak,és ezzel melegítették a fákat. Úgy tűnik ez a megoldás hatásos volt, hiszen a kajszitermés fele megmenekült.

Ahogy azt az Agrárszektor is megírta, az utóbbi hetekben jellemző lehűlés, és hajnali fagyok rendesen megviselték a hazai gyümölcsösöket. Több fagyvédelmi módszer is létezik, ilyenek a füstölés, a paraffingyertya használata, vagy a fagyvédelmi öntözés. Egy Balatonvilágos határában lévő, több ezer gyümölcsfát nevelő kertészetben tüzekkel melegítették a virágzó sárgabarackfákat, így védve őket a fagy ellen - írja az Időkép. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Nagyjából már láthatóak az eredmények, úgy tűnik ugyanis, hogy a paraffingyertyás védekezésnek köszönhetően a kajszibarack termés fele megmenekült. Nem mindenhol tudtak azonban védekezni, így több helyen ennél jóval nagyobb a kár, és a termés 80-100 százaléka elfagyhatott.  

Címlapkép forrása: MTI/Varga György

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 14:02