Bajban a magyar kukorica? Sok helyen már nem segített a régóta várt eső

Bajban a magyar kukorica? Sok helyen már nem segített a régóta várt eső

agrarszektor.hu
A múlt hét második felében még visszatért a meleg, de már nem forró időjárás, csapadék azonban sehol sem esett az országban, így északon is sokat száradtak a hét elején még sáros talajok, a déli, délkeleti tájakon pedig tovább fokozódott az aszály. Hétfő reggelre újabb hidegfront érkezett, melynek csapadékzónája eleinte az északi országrészt és a Dunántúlt öntözte, estétől azonban a déli és keleti tájak is kaptak a nedvességből. Bár ez a csapadék a kukoricának már későn, de a repce vetéséhez még épp időben érkezett, és a hét közepi szárazabb idő után a hét második felében utánpótlása is várható.

A mögöttünk álló hét elején egy erős hidegfront vetett véget a megelőző időszak igen meleg időjárásának. Kedden kora délutánra 10-17 fokkal esett vissza a hőmérséklet az egy nappal korábbihoz képest, és a hét közepén a hajnalok is igen csípősen, sokfelé 10 foknál is hidegebben alakultak. A fronthoz kapcsolódó csapadék a Dunántúlon és a keleti országrész északi felén többfelé meghaladta a 10 mm-t, sőt, az Északi-középhegység térségében és a Székesfehérvár - Budapest vonal mentén 20-60 mm-t mérhettünk, az Alföld déli, délkeleti tájain azonban ezúttal sem esett semmi vagy csak jelentéktelen mennyiség. Szerdától vasárnapig országszerte visszatért a száraz időjárás. Az elmúlt 30 nap csapadékösszege csak foltokban, főként északon haladja meg a sokéves átlagot, az ország déli kétharmadának jelentős részén a 30 mm-nél is több az átlaghoz képesti hiány, de helyenként 50 mm-t is meghaladja a negatív eltérés. A csapadék egyenetlen eloszlásának megfelelően a talajok is északon és nyugaton tartalmaznak több nedvességet, ott a felszín közeli réteg jó vízellátottságúnak mondható, az Északi-középhegység térségében, még a középső talajréteg is kellő nedvességet tartalmaz. Ezzel szemben az Alföld jelentős részén kritikusan száraz a talaj teljes felső egy méteres rétege, és a Dunántúl délkeleti és középső tájain is csak a felszín közelében van némi nedvesség. Nagy hőség a hét második felében már nem szárította tovább a talajokat, bár csütörtöktől melegedni kezdett az idő, és vasárnap a maximum értékek elérték a 28-33 fokot. Éjszakánként viszont a melegedés ellenére is sokfelé hűlt 15 fok alá a levegő, így a napi átlaghőmérsékletek 1-3 fokkal az ilyenkor megszokott értékek alatt alakultak.

Forrás: MTI/EPA/Ronald Wittek

A kukorica állapotában igen nagy különbségek alakultak ki attól függően, hogy mennyi csapadékot kapott az adott terület az elmúlt hetek során. Júliusban és augusztusban is 100-100 mm csapadék lenne az optimális egy átlagosan esős június után. Ez júliusban az országnak csak igen kis hányadán valósult meg, ráadásul egy nagyon száraz június után még nagyobb mennyiségre lett volna szükség. Az északi országrész kivételével az augusztus is szárazabb az ideális helyzethez képest, a növények sokat szenvedtek a vízhiánytól. A napraforgó és a kukorica az érés különböző szakaszában jár. A szárazabb területeken öntözés hiányában helyenként derékig érő, elöregedett kukorica is van. Miskolc térségében, ahol augusztusban megfelelő mennyiségű csapadék hullott, van erősebb, szép csöveket hozó, tejes érésben lévő állomány, és gyengén fejlett, ritka, alacsony, kis csövű tábla is. A napraforgó az északi országrészben nincs felsülve, szép tányérokat látni, délen viszont ez a növény is megszenvedi a szárazságot. Mai tudásunk alapján az országrészek között nagy különbségek várhatók a termésátlagokban, zömében átlag alatti értékekkel, főleg a dél-alföldi területeken súlyos a probléma. A lassan aktuálissá váló repcevetéshez igen jól jön az e heti csapadékosabb idő, ami megfelelő nedvességet biztosít a talajban a magágy előkészítéshez.

Az előttünk álló héten változékony, hűvös időre van kilátás. Szerdán és csütörtökön napközben átmenetileg szárazabb időre van kilátás, majd csütörtök délutántól péntek reggelig és szombat délutántól vasárnap reggelig ismét egy-egy front csapadékzónája halad át fölöttünk. Így összességében országszerte 10 mm fölött, sokfelé 20 mm fölött várható a heti csapadékmennyiség, és a jelenlegi számítások szerint ezúttal a déli országrészben is jelentős mennyiség valószínű. A több hullámban érkező csapadék átnedvesíti a talajok felszín közeli, majd középső rétegeit is, így a szárazság enyhülése várható az aszályos területeken is. A szél főként a hét első felében lesz sokfelé élénk, néhol erős, péntektől mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet keddtől a keleti országrészben is több fokkal visszaesik. A minimum értékek 15 fok alatt, de a derült vagy gyengén felhős hajnalokon illetve területeken 10 fok alatt alakulnak. Napközben is csak 20-25 fok közé melegszik a levegő, kedden és csütörtökön lehet ennél néhol kissé melegebb, ugyanakkor a hétvégén a tartósabban borult, esős tájakon még a 20 fokot sem éri el a hőmérséklet.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?