Ez a növény sokat hozhat a konyhára: most bárki nagyot kaszálhat vele

Ez a növény sokat hozhat a konyhára: most bárki nagyot kaszálhat vele

agrarszektor.hu
Óriási növekedés jöhet a szója vetésterületében nemcsak uniós szinten, de Magyarországon is, a jelenlegi energia- és inputanyagárak mellett ugyanis sok esetben jobban megéri ezt a növényt termeszteni, mint akár a kukoricát - mondta a Portfolio Agrárium 2022 konferencián Kecskeméten Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője. Hangsúlyozta, a szója a jövő növénye kell, hogy legyen, hiszen nitrogénpótlás mellett is termeszthető, és szinte szárítási költsége sincsen, el kell érni tehát azt a szintet, hogy ne külföldről hozzuk be az árut, hanem mi magunk állítsuk elő idehaza a GMO-mentes szóját.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az extrém piaci helyzetben a kényszer és a költség az, ami biztos, ez abból is látszik, hogy még ha az elmúlt évek sikeresek is voltak, egyre több  növénytermesztő gondolkodik el azon, hogy például ilyen inputanyagárak mellett, milyen költségek mellett tudja majd előállítani az adott növényt - hangsúlyozta Bene Zoltán a Portfolio Agrárium 2022 konferencián. Kiemelte, a kényszer többek között az energiaárak rendkívüli megemelkedésének köszönhető, de megemlíthetjük a műtrágya árak növekedését is. A szakember szerint most kell felhívni a figyelmet azokra a növényekre, amelyek takarékosan termeszthetők, akár kevesebb nitrogén felhasználása mellett.

A szója egy ilyen növény, Ausztriában például a nitrogén pótlása nélkül termesztik a konvencionális termesztők, és úgy tűnik mi is egyre inkább ebbe az irányba megyünk. Emellett a szója foszfor és kálium igénye is alacsonyabb, mint a kukoricának. Minőségi vetőmag és kellő agrotechnológiai fegyelem mellett tehát eltekinthetünk szójánál a nitrogénpótlástól, ráadásul műtrágya tekintetében is sokkal olcsóbban elő tudjuk állítani, mint a kukoricát.

Ha a szárítási költségeket nézzük látszik, hogy az elmúlt három évben a gáz ára több mint 70 százalékkal emelkedett. Szintén a kukoricával összehasonlítva, amit mindenképp szárítani kell, a szójánál rengeteg költséget takaríthatunk meg itt is, hiszen a korai tenyészidejű fajtákat nem kell szárítani - közölte Bene Zoltán.

A szakember arról is beszélt, hogy az Európai Unióban 2021-ben körülbelül 1 millió hektár szóját vetettek összesen, ami 2022-23-ra akár 1,2 millió hektárra is nőhet. Magyarországon a prognózisok szerint a jelenlegi 62 ezer hektár 70-75 ezer hektárra is emelkedhet a következő években. Hozzátette, ha emelkednek a költségek és tartósan magasak lesznek az energiaárak, akkor biztos, hogy meg fog nőni a szója vetésterülete hazánkban.

Ha az energiahelyzet normalizálódik is, 2023-tól akkor is ott lesz az a kényszerítő helyzet, ami kevesebb műtrágyát és növényvédő szert engedélyez, mindezek miatt is, a szója a jövő növénye kell, hogy legyen. A cél, hogy ne külföldről kelljen behozni az árut, hanem mi magunk állítsuk elő Magyarországon a GMO-mentes szóját. 

A Portfolio Agrárium 2022 konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Képek forrása: Portfolio/Stiller Ákos

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?