Egyre kevesebb van ebből a fából Magyarországon: megvan, mi áll a háttérben

Egyre kevesebb van ebből a fából Magyarországon: megvan, mi áll a háttérben

agrarszektor.hu
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. A program célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés, mind az erdész szakemberek, mind pedig a nagyközönség számára. A november 6-ig tartó szavazáson a vénic-szil lett 2023-ban az év fafaja.

2022 október 6-án, az Erdők Hetén kezdődött el az az online voksolás, amelynek során a 2023-as év fafajára lehetett szavazni. Az OEE által rendezett megmérettetést élénk érdeklődés övezte, a három jelöltre egy hónapon keresztül lehetett szavazni. A szavazáson csaknem 2000-en vettek részt, az érvényes szavazatok száma 1925 volt. A szavazatok értékelése után, 860 szavazattal, a vénic-szil (Ulmus laevis) lett 2023-ban az év fafaja - olvasható az Országos Erdészeti Egyesület oldalán.

Mint írták, a vénic-szil elsősorban az árterekhez kötődő magyar szilfaj, amelynek élettere a folyószabályozások, az ártéri ligeterdők java részének kiirtása, a megmaradottak egy részének átalakítása miatt lényegesen lecsökkent. A Magyarországon őshonos szilfák közül a szilfavészre legkevésbé érzékeny, ennek ellenére visszaszorulása látványos.

A szavazás második helyezettje - 569 szavazattal - a kecskefűz lett, míg a harmadik helyen - 496 szavazattal - a rezgőnyár végzett. A megmérettetésről korábban az Agrárszektor is beszámolt.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?