Durva viharral ér véget a július: erre jobb lesz felkészülni

Durva viharral ér véget a július: erre jobb lesz felkészülni

agrarszektor.hu
Kissé huzatos reggelre ébredhettünk kedden, a Dunántúlon, azon belül is elsősorban a Balaton térségében és az Alpokalján viharos lökések kísérték a légmozgást. S nem lesz ez másképp napközben sem, sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos az északi, északnyugati szél.

Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!

Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.

Szerdán és csütörötkön szintén élénk, néhol erős lökések kísérhetik majd a légmozgást, s ez így marad egészen a hétvégéig. Vasárnap erős lehet az északnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek majd. A legerősebb lökések kedden reggel 60-70 km/óra közöttiek voltak, de éjszaka északnyugaton 70-80 km/órát meghaladó lökést is mértek. A Balatonnál tehát garantált a viharjelzés - írja az Időkép.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. szeptember 12. 13:31