Olyan kapcsolat ez kicsit, mint a földieper, a lágyszárú növény (ami hivatalosan szamóca) és a faeper, ami pedig nagy méretű fák gyümölcse - ezeknek sem sok közül van egymáshoz, csak a termés ránézésre hasonlónak tűnik. A mogyorófélék évezredek óta fontos részét képezik az emberi táplálkozásnak. Egyik típusa fán terem, ilyen a kertekben gyakran tartott közönséges mogyoró, vagy a rojtosnak, sallangosnak tűnő termésű törökmogyoró, melyekkel erdőszéleken a természetben is találkozhatunk. Valamit itt van a távoli tájakról érkezett földimogyoróról is - ezek a növények nemcsak ízletesek, hanem rendkívül értékes tápanyagforrások is.

A közönséges mogyoró: az európai erdők kincse

A mogyoró (Corylus avellana) Európában és Kis-Ázsiában őshonos cserje, amely már az újkőkorszak óta fontos élelemforrás az ember számára. A mogyorófa - vagy pontosabb elnevezéssel mogyoróbokor - a nyírfafélék családjába tartozik, és vadon is gyakran találkozhatunk vele világos erdőszéleken, ligetekben. A mogyoró termesztési szempontból viszonylag igénytelen növény, de a bőséges terméshez meg kell teremteni számára az ideális feltételeket. Kedveli a napos vagy félárnyékos fekvést és a középkötött, tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű talajt. Mivel korán, gyakran már februárban virágzik, a szélsőségesen fagyos területeken a virágok károsodhatnak, bár maga a növény rendkívül télálló.

A telepítésnél érdemes figyelembe venni, hogy a mogyoró idegenmegporzó, ezért a biztos termés érdekében célszerű legalább két különböző fajtát egymás közelébe ültetni. A gondozása során a legfontosabb feladat a ritkító metszés: az idősebb, felkopaszodott vesszőket el kell távolítani, hogy a bokor belseje is kapjon fényt, és friss, termő hajtásokat neveljen. A mogyorót akkor szedjük, amikor a kupacsok (a termést védő levelek) barnulni kezdenek, és a mogyoró magától kiesik belőlük. A frissen szedett termést vékony rétegben kiterítve, szellős helyen szárítani kell, hogy elkerüljük a penészedést. A konyhában rendkívül sokoldalú: nyersen csemegeként, pörkölve, darálva sütemények alapanyagaként, vagy krémként (nugát) is kedvelt. A kozmetikai ipar is nagyra értékeli a mogyoróolajat, amely kiváló bőrápoló és masszázsolaj. A mogyoró valódi "szuperélelmiszer".

Kimagasló mennyiségben tartalmaz egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat, amelyek védik a szív- és érrendszert. Gazdag E-vitaminban, amely erős antioxidáns, valamint számottevő a B1-, B2- és C-vitamin tartalma is. Az ásványi anyagok közül a kálium, kalcium, magnézium és vas forrásaként szolgál, magas rosttartalma pedig segíti az emésztést és a vércukorszint stabilizálását.

A földimogyoró, ami a föld alatt érik

Bár a neve megtévesztő, a földimogyoró (Arachis hypogaea) botanikai szempontból nem valódi mogyoró, hanem a hüvelyesek családjába tartozik, így közelebbi rokona a babnak és a borsónak. Származási helye Dél-Amerika, pontosabban Peru és Brazília vidéke, ahonnan a spanyol és portugál hódítók közvetítésével terjedt el az egész világon. A földimogyoró termesztése egészen egyedi, aminek oka egy botanikai különlegesség a virágzása és a terméskialakulása között. A növény sárga virágai a föld felett nyílnak, ám a megporzás után a virágszár megnyúlik és a föld felé hajlik, majd szó szerint befúrja magát a talajba. A termés, vagyis a mogyoróhüvely már a föld alatt fejlődik ki és érik meg.

Termesztéséhez hosszú, meleg nyárra és laza, homokos talajra van szükség, amelyben a termés könnyen tud növekedni. Kötött talajban nem hoz jó termést, sem mennyiségi sem minőségi szempontból, hiszen ebben akadályozott a megtermékenyített virág lejutása a talajba, majd a maghüvelyek növekedése szintén csak laza talajban működőképes. A földimogyoró Magyarország déli területein is sikeresen termeszthető kiskerti körülmények között, ha biztosítjuk számára a bőséges öntözést főként a virágzás és a hüvelyképződés idején. Szedésekor az egész növényt kiássák, majd a napon szárítják, mielőtt a hüvelyeket leválasztanák a gyökérzetről.

A földimandula is rendhagyó növény

A földimandula, más néven tigrismogyoró vagy chufa (Cyperus esculentus), hasznos része valójában nem mag, hanem egy sásféle növény föld alatti gumója. (A helyzete annyiban hasonló a mogyorókhoz, hogy mandula is van fán termő, ám itt még nagyobb a csavar, hiszen a földimandula mandulája valóban egy gyökérmódosulás és nem termés). Eredetileg Észak-Afrikából és a Földközi-tenger térségéből származik, az ókori Egyiptomban nagy becsben tartott táplálék volt. A gumók íze édeskés, mandulára és mogyoróra emlékeztet. Rendkívül gazdag ellenálló keményítőben (prebiotikus rost), ami kiváló az optimális bélflóra fenntartásához. Mivel glutén- és laktózmentes, a modern diéták kedvelt alapanyaga. Spanyolországban híres üdítőital, a "horchata de chufa" készül belőle, de lisztté őrölve sütéshez is használják. Termesztése hasonlít a burgonyáéhoz, ám melegigénye miatt nálunk csak a legnaposabb helyeken érdemes kísérletezni vele.